A De Beers, mely a világ gyémánt-utánpótlásának 60 százalékát biztosítja, a tavalyi év második felében 2,3 milliárd dollár értékben adott el gyémántokat a fogyasztói optimizmus visszaesésének ellenére is. A cég egész éves profitja 570 millió dollárra rúgott, ami 12 százalékkal magasabb, mint a 2001. évi erdmény. Idén azonban nehéz év elé néz - saját és elemzői vélemények szerint is -, és jó eredménynek számít, ha sikerül fenntartani a tavalyi forgalmat.
A deflációtól, a növekvő munkanélküliségtől és egy esetleges iraki háborútól való félelem visszafogta a fogyasztók gyémánt után való vonzódását, így a kiskereskedők is kevesebbet vásárolnak a De Beerstől. Bár összességében a karácsonyi eladások a vártnak megfelelőek (azaz magasak) voltak, figyelemre méltó, hogy éves szinten az európai eladások változatlan szinten maradtak, Japánban pedig tovább folytatták a régóta tartó csökkenő tendenciát - tudósított a BBC News.
