A dél-koreai ipari termelés a júniusi 2 százalékos visszaesés után júliusban további 1,4 százalékkal csökkent, éves összevetésben pedig az előző havi 2,8 százalékos zsugorodás már több mint a kétszeresére, 5,9 százalékra gyorsult fel - derült ki a szöuli statisztikai hivatal jelentéséből. Tavaly júliusban éves összevetésben még 15,9 százalékkal bővült az ipar kibocsátása - mutat rá a Dow Jones -, míg a mostani, már negyedik hónapja tartó mélyrepülés oka elsősorban az export, a rendelésállomány és az állóeszköz-beruházások hanyatlása. Emiatt nő a jegybankra nehezedő nyomás, hogy a gazdaság további lassulásának megelőzése érdekében az augusztus elején végrehajtott 25 bázispontos monetáris enyhítést követően már a jövő héten mérsékelje a történelmi mélypontot jelentő 4,5 százalékos irányadó kamatot - vélik a Bloomberg által megkérdezett elemzők.
Hongkong szintén megsínyli az információtechnológiai termékek iránti amerikai kereslet apadását: a városállam GDP-je a második negyedévben 1,7 százalékkal csökkent az első három hónaphoz képest, amikor a kormány szerint „gyakorlatilag stagnált” a tavalyi utolsó negyedévhez viszonyítva. Így a hongkongi gazdaság a recesszió szélére került, de az is lehet, hogy technikai értelemben ez már be is köszöntött, hiszen két egymást követő negyedévben nem nőtt a GDP. A globális lassulás és a belső kereslet megcsappanása miatt a kormány az idei GDP-bővülési prognózisát 3-ról 1 százalékra módosította.
Az exportlehetőségek beszűkülésének mind nyilvánvalóbb jelei mutatkoznak Thaiföldön is: a júniusban még 403 millió dollár többletet mutató külkereskedelmi egyenleg júliusban váratlanul 3 millió dollár mínuszba fordult át, miután az export éves összevetésben 14,2 százalékkal, az import pedig 3,8 százalékkal hanyatlott. Ennek ellenére a baht árfolyama öt hónapja nem látott szintre erősödött a dollárral szemben, miután bejelentették, hogy Peking 2 milliárd dolláros készenléti hitelről egyezett meg Bangkokkal. Az összeg, amely az 1999-ben létrehozott úgynevezett ázsiai valutacsere-egyezmény keretében a pénzügyi válságok ellen hivatott védelmet nyújtani, azt a célt szolgálja, hogy megelőzhető legyen az 1997 júliusában a baht leértékeléséhez hasonló helyzet kialakulása, ha a spekulánsok célba vennék a valutát - jelentette be a thai pénzügyminiszter.
B. P. A.
