BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nincs megállapodás Románia és az IMF között

Kézzelfogható eredmény nélkül távozott tegnap Bukarestből a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja, mely két hete még azzal céllal kezdett tárgyalásokat a román kormány illetékeseivel, hogy szándéknyilatkozat születik egy újabb, 2001-2002-re szóló készenlétihitel-keret megnyitásáról.

2001. június 25. hétfő, 23:59

Neven Mates küldöttségvezető a Reuters és a Bloomberg által ismertetett közleményében hangsúlyozza, hogy a megbeszéléseken ugyan lényeges haladást értek el több kérdésben, de a végső megállapodáshoz további tárgyalások szükségesek. Az IMF 1989 óta hatszor nyitott készenlétihitel-keretet Románia számára, de Bukarest egyetlen alkalommal sem tudta teljesíteni a kikötött feltételeket. A tegnap zárult tárgyalásokon az IMF kifogásolta, hogy a kormány halogatja a szerkezeti átalakítást az állami vállalatok, főleg a közüzemi szolgáltatók körében, ahol óriási adósságok halmozódtak fel, ugyanakkor a béreket továbbra is a fogyasztói árak emelkedéséhez kötik, még a veszteségesen működő cégek esetében is, ami inflációgerjesztő hatású. Különösen visszás a helyzet az energetikai szektorban, mivel a kormány az árak szinten tartásával egyfelől enyhíteni igyekszik az inflációs nyomást, másfelől ily módon növeli a vállalatok eladósodottságát.
Az IMF ezenkívül határozottabb lépéseket vár Romániától a folyó fizetési mérleghiány mérséklése, a pénzügyi szektor reformja, valamint a privatizáció terén. A hitelintézet tárgyalói augusztusban térnek vissza Bukarestbe, akkor a jövő évi költségvetés tervezete áll majd a megbeszélések középpontjában. Kedvező előjel, hogy a román kormány a minap az ez évre előirányzott költségvetési deficitet a GDP 3,5 százalékára módosította az eredeti 3,7 százalékról; a korrekció a kiadások lefaragásából fakad. Adrian Nastase miniszterelnök tegnap reményét fejezte ki, hogy szeptemberben létrejön az új hitelmegállapodás az IMF-fel.
(NAPI)

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet