Brüsszeli tudósítónktól:
Két évig tartó tárgyalássorozat után az EU pénzügyminiszterei tegnap brüsszeli értekezletükön elfogadtak egy 60 pontos adóharmonizációs csomagot, miután kompromisszum született a legtovább vitatott kérdésben, vagyis a forrásadó ügyében. Ennek értelmében 2003-tól 15 százalékos, 2006-tól 20 százalékos forrásadót vetnek ki az EU-országok állampolgárainak más EU-tagországban elhelyezett megtakarításaira, 2010-től kezdve pedig tájékoztatják a betétekről és a kötvényekről a tulajdonos adóhivatalát is. Ezzel gyakorlatilag megszűnik a banktitok. A döntést hosszas alku előzte meg, ugyanis több tagország is azzal vonzott magához betéteseket, hogy a lekötött pénz kamatját nem terhelte forrásadóval. A pénzügyminiszterek arról is döntöttek, hogy hasonló megállapodásra törekednek az Európai Unión kívüli országokkal is, nehogy csak azt érjék el az intézkedéssel, hogy máshová csoportosítják a megtakarításokat. Az EU tárgyalásokat kezd e tárgyban Svájccal, Liechtensteinnel, Monacóval, Andorrával, San Marinóval, továbbá felveszik a kapcsolatot az USA adóhatóságával is. Az EU-országok a döntés elfogadásával vállalják, hogy annak hatályát kiterjesztik adóparadicsomként ismert külső területeikre, köztük a Karib-tengeri szigetekre, a Man szigetre, a Csatorna-szigetekre.
A megállapodás igazi áttörés, hiszen hiába határozott róla a portugáliai júniusi EU-csúcs, aláírását mind ez ideig blokkolta a banktitokhoz ragaszkodó Ausztria és Luxemburg, valamint az eurókötvények adómentességét követelő brit kormány. Utoljára csak Jean-Claude Juncker luxemburgi pénzügyminiszter - kormányfőt kellett meggyőzni - Luxemburg bevételeinek felét teszi ki a bankokból származó jövedelem -, s már ki is tűzték a nizzai csúcs előestéjére a következő pénzügyminiszteri értekezlet időpontját, amikor Juncker is beadta a derekát.
Gordon Tamás
