A Magyarországon forgató amerikai színész, Will Smith utolsó forgatási napán felmászott a budapesti Lánchídra, és ott táncolt, a felvételt közzé is tették az Instragram oldalán.
A 24.hu megkeresésére a Budapest Közút kommunikációs vezetője, Hubert Szebasztián azt közölte, hogy sem a színész, sem pedig a stábja nem kért engedélyt az akcióhoz, így az illegális volt, hiszen veszélyeztette saját és az épp arra közlekedők testi épségét, ám a rendőrség mégsem indít eljárást Smith ellen.
"Ez önmagában nem szabálysértés vagy bűncselekmény, az viszont vitathatatlan, hogy nagyon veszélyes. Ám a korábban említett okok miatt a rendőrség nem jár el az ügyben, nem nyomoz. Legfeljebb garázdaság miatt indulhatna eljárás, ám mivel a színész cselekedete senkiben nem keltett félelmet vagy riadalmat, ezért ez a tényállás sem áll fenn - nyilatkozta a Blikknek Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A kép forrása: instagram.com/willsmith
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba