A Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslata bővítené az építési engedély nélkül építhető lakások körét. Tavaly óta elég az egyszerű bejelentés, ha magánszemély épít 300 négyzetméternél nem nagyobb új lakást nem eladási célra, ez év elejétől pedig ugyanez vonatkozik műemlékek kivételével a meglévő lakóházak bővítésére és átalakítására, ha az összes terület továbbra is 300 négyzetméter alatt marad. A javaslat most továbblép: eltörlik a mérethatárt, ha a legfeljebb egy új lakás vagy a bővítés a magánszemély saját lakhatását szolgálja.
Az indoklás szerint azért szükséges a változtatás, mert "jelenleg egy 300 négyzetméter feletti lakóházban, ahol jellemzően több lakás van, nem végezhető bővítés egyszerű bejelentéssel akkor sem, ha az adott magánszemély tulajdonában lévő lakás 300 négyzetméter alatt van. A lehetőség arra az esetre is nyitva áll, amikor egy lakást több tulajdonos - így jellemzően házastársak vagy egyéb rokonok - építtet, ha a feltételeknek mindannyian megfelelnek." - írja a portál.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket