A bank több mint 21 ezer új lakáshitelt folyósított 2017 folyamán. Az év folyamán több mint ötezer igénylés - a 2016-os évhez hasonlóan - ismét Pest megyéből érkezett, amit Budapest és Győr-Moson-Sopron megye követ több mint 4500, valamint csaknem kétezer hiteligénylési kérelemmel - közölte a pénzintézet.
Az igényelt hitelek átlaga elérte a 7,6 millió forintot, és a legmagasabb összegeket tavaly is Budapesten igényelték. A fővárosiak átlagosan 11,7 millió forintnyi lakáshitelt igényeltek.
2017 legnagyobb összegű lakáshitel-igénylése is Budapestről érkezett, 147 millió forint értékben - olvasható az OTP Bank közleményében.
Mind a lakáshitel-igénylések száma, mind az átlagosan kihelyezett összegek nagysága azt mutatja, hogy Magyarországon továbbra is emelkedő ingatlanpiaci ciklusról beszélhetünk. Ez a trend 2018-ban is folytatódhat és ismét két számjegyű növekedéssel számolhatunk a beérkező igénylések számában - mondta Kormos Zoltán, a bank lakáshitelek főosztályának igazgatója.
Fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el