A 2024-es év második legerősebb hónapját zárta novemberben a hazai ingatlanpiac. A Duna House becslése alapján 11.277 tranzakció volt a piacon, ami az előző hónap eredményeit 5 százalékkal haladja meg, az előző év azonos időszakához mérten pedig 28 százalékkal jobb teljesítményt jelent.
Az ingatlanközvetítő becslése alapján az év legaktívabb hónapja a július volt, amelytől a novemberi érték mindössze 2 százalékkal maradt el.
Kapcsolódó
-
Még mindig Budapesten kaszálnak a legtöbbet a lakásbefektetők. Mutatjuk a számokat!
-
A lakhatási válság napos oldala: kilőttek a hazai lakáspiaci hozamok
-
Vége lehet az olcsó kollégiumok és lakáshitelek korának, évtizedes változások a lakáspoltikában
-
Orbán Viktor döntése volt, hogy a kormány mindent megváltoztasson az otthonunkkal kapcsolatban
-
Mégsem rohamozták meg a befektetők a lakáspiacot? Most hogy is van ez?
A vásárlói kedv terén sem tapasztalható csökkenés, így az ingatlanpiaci szakemberek várakozása szerint a hagyományos év végi enyhüléshez képest aktívabb lehet az idei december.
Vagyis az év elején előrejelzett 110-130 ezres, éves sáv közepe körül fogja zárni az évet a piac.
A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a magyarországi adatai alapján a jelzáloghitel-piacon idén novemberben 100 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A Credipass által becsült októberi eredményhez képest ez 15 százalékos mérséklődést jelent ugyan, az előző év azonos időszakában mért MNB adathoz hasonlítva azonban még így is 49 százalékkal zárt erősebben a szegmens idén novemberben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram