Egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról címmel több jogszabályt módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az egyik módosítás a Színház- és Filmművészetért Alapítványnak és a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek (SZFE) juttatott vagyonelemeket bővítené ki három budai ingatlannal - derül ki a parlament honlapjára kedden felkerült törvényjavaslatból.
Így az SZFE alapítványához kerül „közfeladatai ellátásának elősegítése céljából” az eddig a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményeként működő Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) – az I. kerületi, Krisztina körút 57. szám alatti klasszicista jellegű épület a 19. század negyvenes éveiben épült –, az OSZMI kiállítóhelyeként működő Bajor Gizi Színészmúzeum (a XII. kerület, Stromfeld Aurél út 16. szám alatt) az ingóságokkal együtt, valamint a színészmúzeum mellett egy külön helyrajzi számon lévő, beépítetlen terület.
Az alapítvány az ingatlanok tulajdonjogát a fennálló terhekkel együtt szerzi meg. Az is kiderül a törvénytervezetből, hogy az alapítvány a Bajor Gizi Színészmúzeum kivételével a másik két ingatlant - a színészmúzeum melletti beépítetlen területet és az OSZMI épületét - el is adhatja, akkor a bevételt az „alaptevékenységét szolgáló infrastruktúra-fejlesztési célok megvalósítására köteles fordítani", illetve azt működési költségek finanszírozására nem használhatja fel.
Az SZFE korábban már megkapta az eddig is oktatásra használt állami ingatlanokat: a VIII. kerület, Szentkirályi utcai egyetemi épületet, a Vas utcai, egykori Ódry színpadnak is helyet adó ingatlant, egy VII. kerület, Akácfa utcai kollégiumi ingatlant, valamint a Rákóczi úti, Uránia Nemzeti Filmszínháznak is otthont adó ingatlant. Az alapítvány megkapta az Urániát működtető Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. üzletrészeit is.
A kormány az SZFE fenntartását az elsők között szervezte ki alapítványi fenntartásba; az egyetem átalakítása ellen tiltakozó diákok és tanárok elhagyták az intézményt és FreeSZFE Egyesület néven autonóm alkotóműhelyt hoztak létre. Az SZFE új vezetése jelentős infrastruktúrafejlesztésre tett ígéretet.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)