Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága döntése értelmében változhat a Közép-európai Oktatási Alapítványról és a Közép-európai Oktatási Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló előterjesztés. Ennek értelmében az alapítvány vagyonkezelésébe kerül a főváros II. kerületében lévő, a Hűvösvölgyi út 116. szám alatti épület, amely egykor az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek (OPNI) adott otthont.
A hír kapcsán a 24.hu emlékeztet, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter korábban törvényjavaslatban kezdeményezte a Közép-európai Oktatási Alapítvány létrehozását, a feladata az lesz, hogy létrehozzon egy olyan középiskolát, amely nemzetközi érettségi kiadására képes. Ehhez pedig a törvény elfogadásával rögtön 2 milliárd forintot is kap. Ez a javaslat egészül most ki az OPNI egykori épületének átadásával.
A HVG korábban azt írta, az új középiskola a tervek szerint az előkészítő évfolyammal együtt ötéves és bentlakásos lesz, így a javaslat alapján "jellegéből fakadóan a magas színvonalú képzés nyújtása mellett nevelési tevékenységet is végez, a tantermen kívüli foglalkozások a közép-európai (kiemelten Kárpát-medencei) identitás erősítése szellemében kerülnek kialakításra".
Az iskola fizetős lesz, a tandíj mértékét az alapítvány kuratóriuma állapítja meg, de szociális okból a tanulók tandíjmentességet kaphatnak, és az iskola ösztöndíjprogramokat is működtethet. Működésére nem a köznevelési törvény, hanem az újonnan benyújtott jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.
Másról is döntöttek
Az egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslattal a bizottság törvénybe iktatná, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozó koncessziós szerződésekben a körülmények jelentős megváltozásával, továbbá a szerződés nemteljesítésével vagy megszűnésével összefüggésben fizetendő kártalanításról is rendelkezni kell. A hatályos szerződések eddig is tartalmaztak ilyen rendelkezést, de annak nem volt kötelező törvényi alapja.
Egy másik, szintén a vagyongazdálkodást érintő törvénnyel a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság tulajdonába kerülnének azok a vagyonelemek, amelyeket a mezőhegyei ménesbirtok több jogcímen évek óta kezel. Az eredeti előterjesztés a szabadkígyósi kastélyt is a ménesbirtoknak adta volna, de az a törvényalkotási bizottság módosító indítványa alapján kikerül a javaslatból - írja az MTI.
A bizottság javaslatára lehetővé válna, hogy a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványnak a külügyminisztérium adományokat juttasson.
A felsőoktatás szabályozását érintő törvénycsomaghoz elfogadott módosítás értelmében állami könyvtárnak minősülnek a vagyonkezelő alapítványok fenntartásában működő egyetemek központi könyvtárai.
Egy másik változtatás értelmében az állam elővásárlási jogot kap a kiemelt nemzeti emlékhelyek szomszédságában lévő ingatlanokra, hogy az emlékhelyhez méltó környezet biztosított legyen.
A borászati törvény úgy változik, hogy mindkét borászati hungarikum, vagyis a Tokaji Aszú mellett az Egri Bikavér termelői szervezete is megkapja a kellő jogosítványokat a helyi értékek megvédéséhez.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót