Az illetéket nem utólag kapják vissza a vásárlók, hanem egyáltalán nem kell megfizetniük. Mivel a csokot egyedülálló szülők is igényelhetik, a lehetőség rájuk is érvényes - mondta a miniszter az MTI beszámolója szerint.
Ez egy 50 millió forintos ingatlan esetében 2 millió forint megtakarítást jelent, a családok így az áfacsökkentéssel és az áfamentességgel együtt 15,5 millió forintot spórolhatnak meg.
A program felülről nyitott, annyi pénzt nyújtanak, amennyire igény lesz - tette hozzá Novák Katalin.
Korábban már kiderült, hogy januártól a legalább egy gyermeket nevelő családok otthona felújítási költségeinek felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig. A támogatás a gyermek 18 éves koráig biztosan igényelhető, de a gyermekek otthongondozási díjára jogosultak életkori határ nélkül is élhetnek a lehetőséggel.
A programért a Magyar Államkincstár lesz a felelős, mert az képes nagy érdeklődés esetén is a tömeges igények kielégítésére. A cél az, hogy a visszaigényléseket lehetőleg teljes egészében online lehessen intézni, és minél rövidebb idő alatt lehessen megvalósítani - mondta most a miniszter.
Egy kérdésre Novák azt is elmondta, hogy az otthonteremtési program egy elemmel még biztosan bővül.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban