Budapest Főváros megkezdte a fővárosi településterv kidolgozását, amely meghatározza a főváros jövőképét. Feladata a városban élők életminőségének javítása, a biztonság erősítése, a fenntarthatóság biztosítása, mindez az országos és térségi érdekek, illetve a szomszédos és a más települések fejlesztési döntéseinek figyelembevételével.
Budapest jövőképét korábban a Budapest 2030 (Hosszú távú városfejlesztési koncepció) határozta meg, amelynek hosszú távú céljai továbbra is érvényesek, azonban az elmúlt tíz év folyamatai, trendjei alapján ezeket frissítve tartalmazza az új terv.
Kapcsolódó
A Településterv cselekvési programja a Fővárosi Önkormányzat számára rögzíti a középtávon megvalósítandó beavatkozásokat, fejlesztési feladatokat és projekteket, valamint a nem fejlesztési jellegű önkormányzati tevékenységeket.
A terv tervezetének partnerségi egyeztetése április 8-án indult, az észrevételek beküldésére május 8-ig van lehetőség. A partnerségi egyeztetés célja, hogy a város jövőjéről az itt lakók közösen gondolkodjanak, hogyan legyen „Városból Otthon”. A dokumentum elérhető ezen a linken, illetve a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján is.
A tervezési időszakban több nyilvános rendezvény is lezajlott a településtervről: április 9-én a Városból Otthon című konferencia keretében szakmai és civil szereplők osztották meg gondolataikat a FUGA Építészeti Központban, április 16-án pedig lakossági fórumot tartottak a Főpolgármesteri Hivatalban, ahol az érdeklődők közvetlenül tehették fel kérdéseiket és mondhatták el véleményüket a készülő tervvel kapcsolatban.
A terv és a kapcsolódó dokumentumok a főváros honlapján elérhetők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője