A 2022-es energiaválság óta országszerte erősödő trend, hogy az ingatlanvásárlók figyelme a minél jobb energetikai paraméterekkel rendelkező, használt, de a „jó” vagy a „nagyon jó” minőségi kategóriába sorolt lakások és házak felé fordul. Nincs ez másként a fővárosban sem, ahol a jobb állapotú, azonnal költözhető használt lakások mellett az újépítésűek iránt is fokozódik a kereslet, míg a minőségi skála túlsó felén található, felújítandó ingatlanok aránya évek óta változatlanul az eladások 7-8 százalékát tette ki Budapesten.
A visszafogottabb kereslet ellenére a felújítandó ingatlanokat sem kerüli el az áremelkedés: a korszerűsítésre és esztétikai ráncfelvarrásra szoruló fővárosi otthonok átlagos négyzetméterára az előző évi átlaghoz képest 12 százalékos drágulást követően kevéssel marad csak el a milliós lélektani határtól, és már 990-995 ezer forint körül alakul.
Kapcsolódó
Egy ingatlan teljes körű felújításának koordinálása figyelmet, hozzáértést és időt igényel. Érthető tehát, hogy zömében befektetők vállalkoznak a feladatra: 2024-ben 55, idén már 75 százalékban befektetési céllal szerződtek felújítandó fővárosi ingatlanra a vevők. Emellett a 40 év alatti, első lakásukat vásárlók körében is keresettek: 2025 eddigi adatai alapján a felújítandó lakásra kötött adásvételek 13 százalékában voltak jelen
– tette hozzá Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.
Felújítandó ingatlan vásárlására tavaly átlagosan 50,5 millió forintot szántak a vevők, idén pedig ez az összeg már megközelítette a 60,5 millió forintot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban