A magyarok ma is egyértelműen tulajdonláspártinak tekinthetők: a Duna House kutatása során megkérdezettek 86 százaléka maximálisan egyetértett azzal, hogy a saját ingatlan biztonságot nyújt, 74 százalékuk pedig mindig is saját lakás vásárlásában gondolkodott.
Eközben viszont a válaszadók közül 10-ből 9-en nehézségekre számítanak ingatlanvásárlás és -eladás során is.
A vásárlók körében az elképzelt vételárú (56 százalék) és állapotú (42 százalék) ingatlan megtalálása, valamint az alkufolyamat (37 százalék) jelentik a legnagyobb kihívást. Az eladók esetében pedig leginkább az elképzelt kínálati áron (69 százalék) és időtávon belül (68 százalék) történő eladás, továbbá az eladási folyamatot negatívan befolyásolható piaci trendek (61 százalék) okoznak fejfájást.
A bizonytalanság és az álmatlan éjszakákat okozó szorongások mellett pedig nem meglepő, hogy sokan a hozzájuk legközelebb állókhoz fordulnak.
„Kutatásunk szerint ingatlanügyekben az emberek családtagjaik és barátaik véleményére támaszkodnak, és csak utánuk következnek az ingatlanszakértők. Sőt még kapcsolódó finanszírozási kérdésekben is szülők, nagyszülők, testvérek és egyéb rokonok „előzik” a pénzügyi tanácsadót” – mondta Megyeri Dániel, a Duna House marketing- és PR vezetője.
Az elmúlt 3 évben ingatlanügyletet bonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, holott ez az arány például az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.
A családi konzultációk ennyire meghatározó jelenlétére alapozva fontos, hogy a véleményeket és benyomásokat kiegészítve alakítsunk ki olyan környezet, amelyben egyre nagyobb szerepet kaphatnak a felkészült szakértők.
Az Otthon Start Program miatt ráadásul több tízezer első lakást vásárló jelenik meg az ingatlanpiacon, akiknek ugyancsak empatikusan, az érzelmi terheiket is figyelembe véve kell megmutatnunk a megnyugtató kiutat a lakáspiaci trendek, az adminisztráció, a finanszírozás és a szabályozások útvesztőiből.
Nehéz ma lakáshoz jutni
A Duna House kutatása szerint az első lakást vásárlók 56 százaléka szerint az ingatlanvásárlás bonyolult folyamat (ami az egyik legmagasabb arány a vizsgált élethelyzetek között), és körükben a legnagyobb (83 százalék) azok aránya, akik úgy érzik, hogy sokkal nehezebb ma hozzájutni saját lakáshoz, mint régebben.
Közöttük a teljes vizsgálati mintához képest azok is többen vannak, akik a finanszírozási kérdésekkel kapcsolatban is kifejezetten borúlátók (41 százalék a 34 százalékhoz képest), holott 43 százalékuk a lakáspiaccal kapcsolatos híreket is igyekszik rendszeresen követni.
Az ingatlan- és hitelpiacon végbemenő turbulens változások miatt az első lakást vásárlók számára különösen nagy problémát jelent még a helyes időzítés (vagyis a megfelelő ingatlanpiaci időszak) megtalálása, továbbá a licitek, alkuk miatt kialakult érzelmi és időnyomás is. Tartanak attól, hogy nem a megfelelő ingatlannál kötnek ki, ezért is igénylik a megfelelő támogatást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt