Az országos értékesítési adatok alapján a panelek 635, a téglalakások 807, a házak pedig 422 ezer forintos átlag négyzetméteráron keltek el idén. A teljes hazai ingatlanpiacot vizsgálva az újépítésű ingatlanok átlagosan 830 ezer Ft/m2 összegért cseréltek tulajdonost, a fővárosban azonban ennél jóval költségesebb az újlakás-vásárlás, hiszen 1,5 millió forint körül alakul az új projektek lakásaiért kért átlagos négyzetméterár.
Az ingatlanpiaci szempontból gyengén muzsikáló 2023-as év átlagánál 13 százalékkal magasabb összeget, 45,2 millió forintot fordítottak ingatlanvásárlásra a vevők az idei évben országosan, míg a fővárosban 6 százalékkal, 60,4 millió forintra emelkedett az átlagos ingatlanérték tavalyhoz képest
– nyilatkozta Máté Ferenc, a Duna House Vezérigazgató-helyettese.
Kapcsolódó
De kik és miért vettek?
Az eladók motivációját vizsgálva a tulajdonosok közel 28 százaléka korábbi ingatlanbefektetését tette pénzzé, negyedük örökölt ingatlanát értékesítette, 21 százalékuk nagyobb ingatlanba való költözés miatt vált meg lakásától.
Míg a tavalyi évben főként azok vásároltak ingatlant, akik élethelyzetükből adódóan kénytelenek voltak költözni, addig az idei évben a csökkenő állampapírhozamok következtében a befektetők is visszataláltak az ingatlanpiacra a Duna House adatai alapján.
Az idei évben a legtöbb tranzakció otthonteremtési céllal zárult, a vásárlók közel fele tartozott ide, köztük pedig csaknem azonos arányban voltak jelen az első lakásukra szerződők – akik átlagosan 37 millió forintból szerezték meg első saját tulajdonú otthonukat –, illetve a nagyobb élettére vágyó vevők, akik 64 millió forintot költöttek a kényelmesebb lakhatás érdekében.
A befektetők országos átlagban a két érték közötti, 41 millió forintot meghaladó összeget fordítottak ingatlanvásárlásra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz