Nem mind, de a házak és lakások többsége beleillik az új hitelkonstrukció feltételrendszerébe: országszerte négy eladó lakóingatlan-hirdetésből három megfelel az Otthon Start programban elérhető 3 százalékos kamatozású hitel feltételeinek.
Budapesten azonban ez az arány jóval alacsonyabb, a lakásoknál 40, a házaknál 41 százalék
– közölte az ingatlan.com az MTI-vel szerdán.
Kiemelték, hogy a több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből 102 ezer megfelel a kritériumoknak, amelyek szerint maximum 1,5 millió forint lehet a négyzetméterár, emellett legfeljebb 100 millió forintos lakásra, illetve 150 millió forintos házra lehet igényelni a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt. Ez azt jelenti, hogy az ingatlan.com oldalán az eladó lakás és ház kínálatának 75 százaléka, négyből három lakóingatlan szóba jöhet a programban érintett vevőjelöltek számára. Ráadásul az ingatlanhirdetési portál külön szűrőt fejlesztett a kamattámogatott hitel feltételeinek megfelelő ingatlanok könnyebb megtalálása érdekében – emlékeztettek.
Feltűnően nagy a szórás
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, a részletes adatokból látszik, hogy országosan az eladó házaknál még magasabb az arány: a több mint 82 ezer hirdetésből majdnem 69 ezer vásárolható meg a kedvezményes hitellel, ami bő 83 százalékos aránynak felel meg, A több mint 52 ezer eladó lakáshirdetéseknél pedig a kínálat közel kétharmada sorolható ebbe a körbe.
A közleményben jelezték ugyanakkor, hogy
a fővárosban az „Otthon Start-képes” lakások aránya csupán 40 százalékos, míg a házaknál mindössze 46 százalék felel meg a 3 százalékos hitel feltételeinek.
Balogh László megjegyezte, az országos átlagoknál jóval alacsonyabb budapesti arányok a magasabb árakkal magyarázhatók, hiszen sok fővárosi ingatlan nem felel meg az Otthon Start program árkorlátainak. Budapesten például az eladó társasházi lakások átlagos négyzetméterára már most is 1,4 millió forintnál jár – tette hozzá a szakember.
Kitértek a kommünikében a vármegyeszékhelyek közötti óriási eltérésekre is:
- Békéscsabán szinte teljes a lefedettség: az eladásra váró lakások mindegyike, a házaknak pedig a 96,5 százaléka megfelel a feltételeknek.
- Hasonló a helyzet Salgótarjánban, az ottani kínálat 99 százaléka kerülhet be a hitelprogramba, de
- Győrben is a teljes kínálat 89 százaléka „Otthon Start-képes”.
- A lakáspiaci szempontból az egyik legdrágább vármegyeszékhelynek számító Debrecenben a komplett választék 79 százalékára pályázhatnak a programban. Ezen belül a lakások 86 százaléka kerülhet az első lakásvásárlók listájára, ugyanakkor a házak közül csak tízből hétre lehet esélyük.
Az ingatlan.com szakértője szerint a budapesti eladó lakások iránti kereslet számottevően az olcsóbb ingatlanoknál nőtt látványosabban. Hozzáfűzte, az alacsonyabb árakkal rendelkező kisebb településeken viszont a vevők akár az eredetinél tervezett nagyobb ingatlant is vásárolhatnak a 3 százalékos kamatozású lakáshitel segítségével.
Az államtitkár szerint bőséges a kínálat a lakáspiacon
A friss elemzés adataira reagálva a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azt jelezte, szerinte bőséges a kínálat a lakáspiacon a fix 3 százalékos hitellel megvásárolható ingatlanokból, több mint 100 ezer ingatlan várja az elsőlakás-vásárlókat országszerte
Panyi Miklós szerdai Facebook-bejegyzésében úgy érvelt, az árak nem szállnak el, hiszen ahol a kínálat kisebb, mint Budapesten, ott az árkorlátok, vagyis a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterár és a legfeljebb 100 vagy 150 millió forintos ingatlanár fogja meg az árak emelkedését; ahol pedig bőséges a kínálat, ott pedig az eladó lakások száma és a verseny. A túlárazott ingatlanok azért sem kerülhetnek be a programba, mert a bank nem fog hitelezni, ez a szabály benne van a rendeletben is – jegyezte meg posztjában Panyi.
Az államtitkár szavai szerint hiába a riogatás, 20-40 százalékos nonszensznek tartja az ingatlanár-emelkedést egy olyan településen, ahol a négyzetméterár 200 ezer forint, és alig várják az eladók, hogy megérkezzenek a vevők.