Az OTP Ingatlanpont elemzése szerint idén annyi társasházi lakást adhatnak át, amennyi utoljára 2010-ben épült, de már a tavalyi csaknem 10 ezer lakásátadás is négyéves rekord volt. A bank ingatlanközvetítői hálózata az előző év rekordszámú építési engedélye miatt számít az építkezések megugrására.
Az építkezések főleg a főváros peremkerületeiben, a vidéki nagyvárosokban és a Balaton környékén indultak be, az engedélyek száma még a községekben is 80 százalékkal emelkedett tavaly. A cég vezető elemzője szerint a növekedés elsősorban az 5 százalékos áfakulcsnak köszönhető, amely azonban várhatóan csak 2019-ig marad érvényben, így a beruházások elindítására - a tervek és engedélyezések átfutási ideje miatt - már csak 1 évük van a beruházóknak.
Kapcsolódó
Nemcsak az üres telkekért, de a vásárlókért is egyre élesebb a verseny, a beruházók ezért innovatív megoldásokkal - például korszerű fűtési rendszerekkel - igyekeznek minél jobban eladhatóvá tenni az épülő ingatlanokat.
Az építkezések fellendülésére és erőteljes keresletre számít idén az ingatlan.com is, de figyelmeztetnek, hogy az építőipar korlátozott kapacitásai - főként a megfelelő munkaerő hiánya - visszafoghatja a növekedést. Az ingatlanhirdetési portál emiatt arra számít, hogy a folyamatban lévő építkezések több mint fele idén már nem fejeződik be, de az új építésű ingatlanok árának további emelkedéséhez is hozzájárulhat a szakemberhiány - írta az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető