Panyi Miklós emlékeztetett arra, hogy szeptember elsejével indult az Otthon Start Program, és négy hónap alatt 15 ezer szerződést kötöttek, és már folyósították a hitelt a fiataloknak, további 15 ezer szerződés megkötése pedig folyamatban van.
A programnak köszönhetően a fiatalok jelenléte megerősödött a lakáspiacon: ma 10 ingatlantranzakcióból 4 otthonstartos – tette hozzá.
Felidézte, hogy a programnak nagyon kedvezőek a feltételei: „legfeljebb 3 százalékos hitel, akár 25 éven keresztül, egy 50 millió forintos hitelkerettel, egy 10 százalékos önerőszabály mellett, oly módon, hogy ez a hitel kombinálható más otthonteremtési, családtámogatási formákkal is” – ismertette.
„Szívből gratulálunk annak a több mint 20 ezer fiatalnak, aki az Otthon Start Program keretében tudta megvásárolni első otthonát, mindenki másnak pedig ajánljuk, hogy tanulmányozza a fix 3 százalékos hitel nyújtotta lehetőségeket” – fogalmazott nyilatkozatában.
Otthon Start Expo

Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga