Bár az idei év eladásai alapján országos szinten a tavalyinál egy millió forinttal, átlagosan 39,7 millió forintra nőtt az ingatlanra fordított összeg, mégis jó hír az otthonteremtést tervezőknek, hogy a vidéki területeken akár 30 millió forintból is kapható élhető méretű ingatlan, a fővárosban azonban inkább 40 millió forintos kiadással érdemes kalkulálni – ismertette Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

Duna House közleménye szerint a vizsgálatba bevont vármegyeszékhelyek közül a 2022-es adatokkal ellentétben, az idei év első hét hónapjának tranzakciói alapján Miskolc került ki győztesként, itt kapható ugyanis 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű – 82 négyzetméteres – használt lakás, amit nem sokkal Kaposvár követ. A tavalyi év rekordere Békéscsaba volt, azonban idén visszaszorult a harmadik helyre.

A vidéki nagyvárosok közül közel azonos méretű ingatlanra futja 30 millió forintból Veszprémben, Székesfehérváron, Debrecenben és Szegeden. A szakértő hozzátette, hogy nem minden vidéki nagyváros lakáspiacán tapasztalható drágulás, a vizsgált vármegyeszékhelyek közül Tatabányán, Veszprémben és Győrben a tavalyinál 1-2 négyzetméterrel nagyobb ingatlan vásárolható idén a 30 millió forintos keretből, míg Pécsett a 2022-es adathoz képest nem történt változás. Kelet-Magyarországon egyébként – Debrecen kivételével – zömében folytatódott az áremelkedés.

A családi házakkal más a helyzet

A családi házak tekintetében országszerte áremelkedést mutatnak az adatok, mindössze két településen, Tatabányán és Nyíregyházán lehetett az idei évben nagyobb kertes házat vásárolni, mint tavaly. A legnagyobb, 111 négyzetméteres ingatlanra Békéscsabán tehetett szert a vásárló 30 millió forintból. Kaposváron és Miskolcon is csökkent az ingatlanméret, de még így is tekintélye.

A vidéki vármegyeszékhelyek közül a családiházak tekintetében Debrecen számít a legdrágábbnak.

Budapesten már luxus ingatlant vásárolni

Vidék után pedig következzen a főváros, ahol az élhetőbb méretű lakások és házak megszerzéséhez 10 millió forinttal szükséges emelni a tétet. A 40 millió forintos keretből kapható, legnagyobb budapesti lakás is közel ötödével kisebb, mint a vidéki csúcstartó. 2022-ben Pesterzsébet számított a legkedvezőbb árú kerületnek, idén azonban Csepelen lehet a legnagyobb, 67 négyzetméter alapterületű lakáshoz jutni 40 millió forintból. 64 négyzetméteres otthont vehet magának az a vásárló, aki Rákosmentét választja, Pesterzsébet pedig 62 m2-es lakásokat tartogat az itt letelepedők számára.

A budai oldalon még a lakásvásárlás szempontjából legköltségesebb II. kerületben is hozzá lehet jutni a megemelt összegből akár egy 29 négyzetméteres kislakáshoz, 30 millió forintból ugyanakkor már csak egy 22 négyzetméteres minigarzont lehetne kapni.

Az értékesített fővárosi családi házak adatai alapján a legtöbb kerületben alacsonyabb átlagos négyzetméterárakon keltek el ezek a típusú ingatlanok, mint tavaly.

A kerületi átlagokat vizsgálva a kertes házakért idén 476-911 ezer forintos négyzetméterár között fizettek a vevők, tehát a megadott keretösszegből megvásárolható ingatlanméret a közel 50 négyzetmétertől a 80 négyzetmétert meghaladó házakig terjed.

A fővárosi településszerkezetből adódóan a családi házat keresők általában kénytelenek a peremkerületekben keresgélni. Mérsékeltebb kiadást és tágasabb életteret jelent, ha újpesti ház vásárlása mellett dönt az ügyfél, azonban, ha Pesttel szemben inkább Újbuda a nyerő, akkor érdemes megbarátkozni a nappali plusz egy hálós elrendezéssel

– részletezte a Duna House PR és elemzési vezetője.