Így a lakók a jövőben nem a légköbméterrel vagy az alapterülettel arányosan, hanem tényleges fogyasztásuk alapján fizetnek a távfűtésért. A 100 százalékos vissza nem térítendő forrás jóvoltából összesen akár kétszázezer háztartásban valósulhatnak meg költségcsökkenést eredményező beruházások. A program éles indulása 2025 nyarán várható.
A pályázat a támogatásra jogosult mintegy 410 ezer háztartás közel fele számára biztosít lehetőséget korszerű mérési rendszerek kialakítására, saját forrás igénybevétele nélkül. A szabályozhatóság mellett a távolról leolvasott és folyamatosan nyomon követhető adatok is tudatosabb fogyasztást tesznek lehetővé, ami a számlák csökkenéséhez vezethet.
Kapcsolódó
Az ötmilliárd forintos teljes keretösszegből egy pályázó legalább 100 ezer forint és legfeljebb 50 millió forint támogatást igényelhet. A támogatott fejlesztések megvalósításának tervezett határideje 2026 vége. A részvételi feltételek véglegesítéséhez 2025. május 9-én, 12 óráig várják az észrevételeket, javaslatokat a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (NFFKÜ) honlapján jelzett elérhetőségen.
A távhőtermelők és -szolgáltatók hamarosan mindeddig példátlan forrásmennyiségre pályázhatnak: a Jedlik Ányos Energetikai Program két kiírása összesen 96 milliárd forinttal ösztönzi a szektor zöldítését és hatékonyságának javítását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt