Július elején jelentették be, hogy szeptembertől új, kedvező kamatozású lakáshitelprogram indul Otthon Start Program néven. A konstrukció iránti érdeklődés az első pillanattól kezdve jelentős volt, nem véletlenül a szakértők még az eddiginél is jelentősebb bővülést várnak a hitelpiacon, jóllehet a növekedés 2025 eddig eltelt részében is kiemelkedő volt.
Az érdeklődést azonban nem csak a lakásárak emelkedése és a bankoknál leadott hiteligénylések jelzik, hanem az internetes keresések is. A Google Trends július 1-ig visszanézett adatai alapján jól látszik, hogy július 3-án, vagyis a program bejelentésekor jelentős mértékben megemelkedett a lakáshitelekkel kapcsolatos keresések száma.
Kapcsolódó
Érdekesség, hogy ekkor még a „lakáshitel” kifejezésre kerestek rá többen, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy még kevésbé mehetett át a köztudatba az Otthon Start Program elnevezés.
A következő nagyobb felfutás július 22-én történt, ugyanis ekkor jelent meg a program részleteit tartalmazó tervezet. Bár ezen a napon a lakáshitelekkel kapcsolatos keresések is megélénkültek, ekkor már az Otthon Start Program kifejezés vitte a prímet, olvasható a Bank360 elemzésében.
A következő kiugró pont augusztus 1-je, ugyanis előző este, július 31-én jelent meg a programot szabályozó rendelet a Magyar Közlönyben. Augusztus végén azonban kijött egy újabb rendelet, amely az utolsó pillanatban szigorította a program jogosultsági feltételeit. Ezzel magyarázható az augusztus 26-i kiugrás is.
Az utolsó, legnagyobb kiugrás pedig szeptember 1-jén történt, amikor is ténylegesen elindult a program. Érdekesség, hogy az utolsó kiugrásokat a „lakáshitel” kifejezés már kevésbé követte le – úgy látszik, addigra már széles körben ismertté vált a program neve.
A legtöbb keresésre Budapesten belül került sor, amit Vas, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar vármegyék követtek a sorban. Utolsó helyen pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyék végeztek a vizsgált időszakban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól