A KSH a 2024-es adatok szerint tavaly majdnem 58 ezren költöztek el a fővároson belül másik kerületbe, vagy az adott kerületen belül. Ezzel hosszú évek csökkenő tendenciája tört meg, majdnem 15 százalékkal élénkült a belső vándorlás a fővárosban 2023-hoz képest.
A fővároson belüli költözés természetesen most sem egyformán érintette az egyes kerületeket, a legfontosabb tapasztalat, hogy 2024-ben is a belvárosból kifelé törekedtek elsősorban az emberek.
Kapcsolódó
A legnagyobb mértékben, 586 fővel a IX. kerület népességszáma csökkent, utána következett 574-gyel a VII. kerület, majd Józsefváros 417 fős visszaesése. A legnagyobb számban ugyanakkor, 342 fővel a XVII. kerület népessége nőtt a vándorlás miatt, de 300 felett volt a már említett XI. kerület egyenlege, míg a XXII. kerületbe 296-tal többen költöztek, mint amennyien onnan el.
„Hónapok óta azt halljuk, hogy az Otthon Start program átalakítja majd a lakáspiacot, egyelőre az első reakciók is erre utalnak. A kedvezményes hitelnek a Budapesten belüli vándorlásra is lehet hatása, mivel a korábban népszerű belvárosi kerületek, illetve a XI.-XIII.-XIV. kerületek hármasa – nem kis részben a nagy volumenű új építéseknek köszönhetően – egyre kevésbé felel meg a 1,5 millió forintos maximális négyzetméterárnak” – emelte ki Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Vagyis a főváros ezen részein nem nagyon lehet olyan ingatlant találni, ami megfelelne a programnak, viszont felértékelődhetnek olyan, elsősorban külvárosi kerületek, ahol még bőven van 1,5 milliós ár alatt eladó lakás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben