A Lidl több ingatlanra keres vevőt, többek között egy kész, de meg nem nyitott sümegi boltra, valamint egy budapesti garzonlakásra, amely a VI. kerületben, a Bajcsy-Zsilinszky úton található a Nyugati Pályaudvar közelében. Utóbbiak már hónapok óta szerepelnek az eladandó ingatlanok listáján, ám a társaság honlapja szerint még nem jött vevő. Az eladási ár sem változott.
A teljesen kész sümegi bolt - amelynek közvetlen szomszédja egy működő Tesco-üzlet - egy 8 ezer négyzetméteres telken található és parkolók is ki vannak alakítva. Ezt minimum nettó 219 millióért adná el a boltlánc. A budapesti Bajcsy-Zsilinszky úton lévő 33 négyzetméteres felújítandó földszinti lakásért pedig legalább 14,9 milliót kér a cég. Mindkét ingatlan esetében licitálókat vár a Lidl, ám a jelek szerint még nem érkezett megfelelő ajánlat.
Még tavaly októberben megkerestük a boltláncot, hogy miért nem nyitott ki a sümegi egység és miért adják el a szóban forgó ingatlanokat, de a cég akkor azt közölte, üzletpolitikai okokból erről nem ad információt.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin