Ha negyedévekre bontjuk a statisztikát, akkor még jobban kidomborodik ez a kétarcúság, hiszen miközben az első negyedévben még minimális, 3 százalékos csökkenés volt az átadott lakások számában, a második negyedév 25 százalékos esése visszatérítette a piacot a 2024 eleje óta tartó meredek lejtmenetbe. Ezzel szemben az építési engedélyek száma az év első három hónapjában még 25 százalékkal emelkedett, majd április és július között ez 61 százalékra gyorsult.
Szomorú adat, hogy az idei második negyedévben átadott 2425 lakásnál kevesebbet utoljára 2017 első negyedévében vettek birtokba, vagyis több mint nyolcéves mélypontra zuhant a piac. Viszont maradva a kétarcúságnál, a mostani 7179-nél több új építési engedélyt 2022 negyedik negyedéve óta nem adtak ki a hatóságok.
Az adatok azt mutatják, hogy az átadott lakások száma továbbra is gyengén alakul, a jövő szempontjából azonban fontosabb az építési engedélyek volumenének változása, ez jelzi előre a várható piaci aktivitást. A mostani statisztikából azt lehet kiolvasni, hogy 2026-27-ben kifejezetten erős éve lehet a magyar lakásépítési piacnak, akkorra készülhetnek el azok a lakások, amelyeket a kiadott engedélyek birtokában el is kezdenek építeni
– emelte ki az adatok kapcsán Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Így állunk Budapesten és vidéken
Ha külön megvizsgáljuk az ország egyes területeit, akkor Budapesten az év első felében 1821 lakást adtak át, a KSH adatai szerint a fővároson belül továbbra is erős a koncentráció, hiszen ennek csaknem a fele három kerületben (VIII., IX. és XI.) épült meg. Az építési engedélyek számában a fővárosban kiemelkedő volt a növekedés, már az első negyedévben is majdnem a háromszorosára emelkedett tavalyhoz képest a szám, a második negyedévben pedig több mint ötszörösét regisztrálták a hatóságok.
A megyei jogú városokban fél év alatt mintegy harmadával kevesebb lakást adtak át, mint 2024-ben, az építési engedélyek számát tekintve viszont már ott is 28 százalékos növekedést regisztráltak a második negyedévben az év elején látott 17 százalékos visszaesés után. Ezzel szemben a többi város esetében a második negyedév visszaesést hozott mindkét mutatóban, akárcsak a községekben, ahol különösen az elkészült lakások 35 százalékos zuhanása volt jelentős április és július között.
Csak jó hír érkezik!
Már az Otthon Start bejelentése előtt erőteljes növekedés indult az építési engedélyek számában, ami elsősorban annak tudható be, hogy már 2024 óta kifejezetten erős volt a kereslet a lakáspiacon. Erre a kedvező tendenciára fog ráerősíteni a hitelprogram, így az év második felében akár még erősebb számokat láthatunk.
Emellett a kormány tegnap bejelentett döntése, miszerint minden olyan, legalább 250 lakásos projekt, amelyben a lakások legalább 70 százaléka megfelel az Otthon Start program kritériumainak, kiemelt beruházássá válhat, ugyancsak látványosan javíthat a nagyobb fejlesztők építési kedvén.
Mindez azt is jelenti, hogy a következő két-három évben jelentősen növekedhet az átadásra kerülő lakások száma, jellemzően ugyanis ennyi az átfutási idő az építési engedély és a használatbavétel között.