A szivattyús energiatárolók eltérő szinteken kiépített és csővezetékkel összekapcsolt tározókból állnak. A technológia alapján a pillanatnyi szükségleten felüli energiamennyiséggel az alacsonyabban fekvő tározóból a felsőbe szivattyúzható fel a víztömeg. Visszaeresztésével turbina és generátor hajtható meg, így a fogyasztási igényekhez igazodva olcsón és tisztán nyerhető újra villamos energia.
– olvasható az Energiaügyi Minisztérium Facebook-bejegyzésében.
Kapcsolódó
Az előzetes vizsgálati dokumentáció összeállításához a két helyszínen, a Heves vármegyei Markaz és a borsodi Nagybarca-Sajóivánka-Vadna térségében összegyűjtött mintákat jelenleg a Mecsekérc szakemberei tárolják és elemzik. A vizsgálatok eredménye kiemelten fontos alapinformációt szolgáltat az ősz folyamán véglegesítendő dokumentációhoz.
Azért is aktuális a téma, mert Magyarország a napokban nyújtotta be a felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímatervét (NEKT). A dokumentum az akkumulátoros energiatárolók mellett célszerűnek tartja a szivattyús-tározós erőművek rendszerbe illesztését is.
A ma ismert technológiák közül az egyik leginkább környezetbarát megoldás Európában 100 éves múltra tekint vissza, számos helyen bevált, hazánkban is hatékonyan alkalmazható. A NEKT szerint 2030 után a villamosenergia-rendszer tárolókapacitásainak felét érdemes lesz szivattyús energiatárolókra alapozni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben