A bútoráruház-lánc expanziója idén is folytatódott hazánkban, hiszen tavasszal Várpalotán, illetve Bicskén nyílt áruház, míg a 99. üzletüket szeptemberben adták át Budapesten a Váci úti TESCO-ban. Most pedig sor került a debreceni egységük megnyitására is.
Magyarországon mintegy ezer embert foglalkoztatnak. A hazai áruházaik árbevétele a szeptemberben befejeződött üzleti évben 76,4 milliárd forint volt, ami 14 százalékos növekedés a korábbi üzleti évhez képest. Jövőre 6 százalékos árbevétel-növekedést terveznek.
Kapcsolódó
Az első magyarországi áruházukat még 2005-ben Fóton nyitották meg. A két évvel ezelőtt átadott ecseri régiós elosztóközpontjukból pedig immár öt ország háromszáz áruházát látják el
– mondta az átadó ünnepségen Rami Jensen, a dán lakberendezési áruházlánc elnök-vezérigazgatója.
Az áruházlánc folyamatosan fejlődik, hiszen szinte hetente, kéthetente nyitnak meg új vagy felújított áruházat a térségben – tette hozzá Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős országigazgatója.
Az új áruházak kialakításánál a JYSK kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra és az energiahatékonyságra, így az úgynevezett 3.0-ás koncepciónak a része többek között egy olyan világítási rendszer beszerelése, amelyet három ütemben lehet felkapcsolni. Ennek köszönhetően az áruházak világításának energiafogyasztása legalább 25 százalékkal csökkenthető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban