A nyílt közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő PM-Tér6 Beruházásszervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. A kiírás még a Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezéséről szólt, de azóta újra lett Pénzügyminisztérium.
A 9,8 milliárdos keretből a homlokzatot és a tetőt kell rendbe tenni, de mindenekelőtt a későbbi munkák előkészítésére telepíteni kell három toronydarut és 43 konténert, körbe kell állványozni és keríteni az épületet. Megépül a pincegarázs és a két vállalkozó az ablakokat is kicseréli a vállalt összegből.
Kapcsolódó
A szerződést szeptember 5-én kötötte meg az ajánlatkérő a két nyertessel. Indult még a tenderen, de nem nyert a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., valamint a Laterex Építő Zrt. is.
A nyertes cégek közül a Paár Attila többségi tulajdonában lévő West Hungária Bau gyakori nyertese az állami és önkormányzati közbeszerzéseknek. A Céginfo.hu adatai szerint a múlt évet 41 milliárdos árbevétel mellett 5 milliárdos adózott eredménnyel zárta; osztalékot 2,5 milliárdot fizettek ki. A Garage Ingatlanfejlesztő Kft. Szabó Zoltán tulajdonában van, és az utóbbi négy évben több mint duplájára nőtt az árbevétele, 2017-et 1 milliárd 35 millió forint nettó árbevétel mellett 66 milliós adózott eredménnyel zárta. Osztalékot 30 milliót fizettek az üzleti év végén.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég