Pintér Sándor belügyminiszternek eljuttatott március 17-i levelében Nagy Elek a Stelius Befektetési Zrt. irányítása alá tartozó harkányi Baranya Hotelt ajánlotta fel az operatív törzs járványügyi munkájának támogatása céljából - írták a közleményben.
A 105 szobás hotelt teljes kapacitásával és szolgáltatásaival karanténkórházként is használhatják a védekezés során.
A járvány hosszútávú gazdasági hatásai egyelőre kiszámíthatatlanok, de annak modellezésére a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) is intenzív vizsgálatokat folytat. Nagy Elek, a BKIK napokban újraválasztott elnöke is figyelmet szentel a járványnak, és annak vállalkozásokat érintő hatásaira, ezért is indítottak el egy széleskörű hatásvizsgálatot.
Jelen pillanatban, a járvány ezen szakaszában közös felelősségünk, hogy lehetőségeinkhez mérten részt vállaljunk a koronavírus elleni védekezés feladataiban - idézte a közlemény Nagy Eleket.
Nagy Elek a BÁV, a Főtaxi és az Arex ingatlanos cég tulajdonosa is, vagyonát A 100 leggazdagabb című kiadvány tavaly közel hatvanmilliárd forintra becsülte.
Koronavírus
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el