Az ingatlan.com lakásárindexe szerint júliusban országos szinten gyakorlatilag stagnáltak a lakásárak az előző hónaphoz képest: mindössze 0,1 százalékos növekedés történt, ami jelentős lassulást jelent a korábbi hónapokhoz viszonyítva. Budapesten ugyanakkor enyhe áremelkedés volt tapasztalható: a júniusi stagnálást követően 0,9 százalékkal emelkedtek az árak, ami egyelőre nem számít kiugró mértékű növekedésnek. Ilyen enyhe mértékű havi árnövekedésre utoljára 2024 novemberében volt példa.
A régiók közül leginkább a Dél-Alföld számít kivételesnek, miután a júniusi 3 százalékos emelkedés után havi összevetésben 4,2 százalékkal csökkentek az árak, ami valószínűleg korrekcióként értelmezhető. A többi térségben inkább minimális változások voltak: a havi szinten 0 és 0,5 százalék közötti mozgások uralták a régiós piacokat.
Kapcsolódó
Éves összevetésben továbbra is Budapest áll az élen: a lakásárak 20,1 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit. Országosan 13,2 százalékos volt a lakásárak éves áremelkedési tempója, míg a legkisebb éves árnövekedést a nyugat-dunántúli régió produkálta 7,6 százalékkal.
A júliusi stagnálás országos szinten részben meglepetés, hiszen a lakásdrágulás tempója már május óta mérséklődik. A júliusi stagnálást viszont enyhe áremelkedés válthatja fel a következő hónapokban, mivel a kereslet is jelentősen élénkült az Otthon Start programnak köszönhetően.
– kommentálta az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Hozzátette: „az, hogy júliusban nem szabadultak el az árak, jó hír lehet azoknak, akik a közeljövőben terveznek lakást vásárolni, különösen annak fényében, hogy milyen mértékben nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma. Ugyanakkor messzemenő következtetéseket még korai levonni a mostani számokból. Az ingatlan.com lakásárindexe ugyanis kizárólag a kínálatból kikerült hirdetések, vagyis az eladott lakóingatlanok adatain alapul. Ezek pedig még nem tartalmazzák azoknak az ingatlanoknak az árváltozását, amelyek ugyan drágultak, de még mindig eladósorban vannak.”
A 3 százalékos hitel árakra gyakorolt hatásai még váratnak magukra
Az ingatlan.com szakértője szerint a kínálatban jelenleg is elérhető használt eladó lakások és házak hirdetései adatai már teljesebb képet adnak az otthon start program kezdeti hatásairól. A budapesti eladó lakások és házak esetében a tulajdonosok hirdetéseiben szereplő árak 1 csupán százalékkal kerültek feljebb július elejéhez képest, míg az ingatlanközvetítők hirdetései 1,7 százalékkal drágultak, így összességében 1,3 százalékkal emelkedtek a budapesti kínálati árak július elejéhez képest.
A program csak szeptemberben indul, ezért a lakásárakat érintő változások inkább az augusztus-novemberi időszakban lesznek láthatók, mivel a kínálati árakba a jó hírek mindig gyorsan beépülnek.
Hogyan változnak az eladó lakások és házak négyzetméterárai?
Augusztus elején a Budapesten eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára 1,3 millió forintot tett ki, ám a kerületi szintű adatok jól tükrözik a piac sokszínűségét. A legdrágább kerület az V., ahol változatlanul 2 millió forint a négyzetméterárak középértéke. A másik véglet a XXIII. kerület 804 ezer forinttal.
A több mint 2500 eladó lakással a legnagyobb kínálattal rendelkező XIII. kerületben 1,55 millió forint a fajlagos árszint, ami gyakorlatilag nem változott az előző hónaphoz képest. Szintén a legszélesebb választékot biztosító kerületek közé sorolható a VII., a VIII., a XIV. és a XI. kerület, ezekben a városrészekben 1,2-1,5 millió forintos összeggel számolhatnak a vevőjelöltek.
A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben kínálják a legtöbb használt lakóingatlant eladásra, a több mint 3 ezer lakás esetében az átlagos négyzetméterár 957 ezer forint. Pécsen is 3 ezernél több lakóingatlan vár vevőre, Szegeden pedig a számuk meghaladja a 2 ezret.
A pécsi fajlagos középérték 804 ezer forint négyzetméterenként, a szegedi pedig 891 ezer forint. Az eladásra szánt ingatlanok számát nézve szintén jelentős kínálattal rendelkezik még Nyíregyháza, Győr, valamint Kecskemét, ezekben a nagyvárosokban 725-852 ezer forintos átlagos négyzetméterár jellemzi a piacot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót