A vád szerint a kiskunfélegyházi férfi – az ügy vádlottja – kedvezményes ingatlanvásárlás, továbbá bankhitel rendezés valótlan ígéretével éveken keresztül hitegette jogban járatlan ismerőseit azért, hogy pénzüket kicsalva jogtalanul gazdagodjon. Első áldozata 2022 őszén egy kecskeméti ismerőse – az ügy egyik sértettje - volt, akivel elhitette, hogy végrehajtási eljárás során ún. „csomagban” olcsón tud ingatlanokat szerezni és ennek révén őt is kedvező áron tudja lakáshoz juttatni.
A vádlott azért, hogy mindennek nyomatékot adjon, megmutatott a sértettnek egy olyan ingatlant, amely sosem volt az övé, végrehajtás alatt sem állt soha és annak eladására sem volt jogosult. Miután megegyeztek, az ismerős két részletben összesen 28 millió forintot átutalt a vádlott bankszámlájára.
Kapcsolódó
Ezzel egyidejűleg, „biztosítékul” a felek ügyvéd előtt kölcsönszerződést is kötöttek. A vádlott ezután hosszú hónapokon át ígérgette a sértettnek, hogy aláírják az ingatlan adásvételi szerződést, erre azonban nem került sor.
A vádlott anélkül, hogy erre jogosult lett volna, egy másik régi ismerősétől 5,6 millió forintot csalt ki, ugyancsak végrehajtás alatt álló ingatlan kedvező megvásárlásának lehetőségével kecsegtetve őt. Az ügy további két sértettjének – szintén régi ismerősöknek – jármű illetve ingatlan hiteltartozás kedvező lezárásához ígért valótlanul segítséget. Egyiküktől több részletben 6,6 millió forintot, másikuktól 10 millió forintot csalt ki. A vádlott ígérete ellenére hitelügyintézést egyik esetben sem folytatott.
A sértettek a nyomozás során a káruk megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentettek be. Az ügyészség a férfit négyrendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a bíróság kötelezze a sértetteknek okozott kár megtérítésére. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle