A hazai villamosenergia-rendszer irányítását végző MAVIR előrejelzése alapján a meglévő, közel másfélmilliós darabszámon túl 2030-ig további mintegy félmillió légkondicionáló készüléket szereltethetnek fel a magyarországi háztartások, de egy dinamikusabb felfutást feltételezve a közel egymilliós növekedés sem zárható ki. Öt év múlva így akár már 2,4 millió készülék is üzemelhet a hazai lakóingatlanokban.
Ez persze nem jelenti azt, hogy fél évtized múlva a bő 4,6 milliós lakásállomány fele el lesz majd látva légkondicionálóval – hiszen nem ritka, hogy egy ingatlanba több készüléket is beszereltetnek –, az viszont biztos, hogy KSH legutóbbi, 2022-es népszámlálási statisztikájában szereplő arány, nevezetesen az, hogy a magyar lakások 28 százalékában működik klímaberendezés, jelentősen növekedni fog.
Kapcsolódó
De mire használják még a légkondit?
A statisztikai hivatal adataiból kitűnik, hogy a klímaberendezések területi eloszlása erősen eltérő, amiben a klimatikus és a jövedelmi viszonyok is közrejátszanak. Budapesten a lakások több mint harmadában (37 százalék), a Balaton és a Velencei-tó környékén pedig ennél is magasabb arányban található ilyen készülék. Kiemelkedő még Pest és Csongrád-Csanád vármegye, valamint más alföldi területek, ahol nyáron az ország legmagasabb hőmérsékletei mérhetők.
Az LG tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabbak: sokan már a szezon előtt beszerzik és telepíttetik a készüléket, hogy elkerüljék a nyári rohamot. Ennek ellenére a kánikula idején így is többszörösére nő a kereslet, különösen a gyorsan elérhető modellek iránt.
A klíma ma már nemcsak a nyári túlélés eszköze, hanem az otthoni komfort és energiahatékonyság alapja is. A vásárlók egyre tudatosabbak, és hosszú távra terveznek
– fogalmazott Falvi József, az LG magyarországi légkondicionáló üzletágának értékesítési vezetője.
A fűtésre is használt klímák esetében különösen fontos az inverteres, energiatakarékos technológia, valamint az, hogy a berendezéseket ne méretezzék túl, gondoskodjanak a kondenzvíz téli elvezetéséről, és számoljanak a meleg levegő felfelé áramlásával, ha a beltéri egység oldalfalra kerül.
Érdemes figyelni arra, hogy a készülék minél magasabb SCOP energiahatékonysági értékkel rendelkezzen, minél alacsonyabb külső és belső zajkibocsátás mellett, de rendkívül fontos a garanciaidő hossza és a szervizháttér is.
A távoli vezérelhetőség érdekében válasszunk wifis berendezést, illetve nézzünk utána, hogy a kényelmes kezeléshez szükséges mobiltelefonos applikáció milyen felhasználói értékeléssel rendelkezik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná