A zenga.hu ingatlankereső portál adatai szerint egy év alatt 3 százalékkal drágultak átlagosan az albérlet árak országosan, míg Budapesten 4 százalékkal. A közlemény azt írja, a tavaly év eleji befektetői dominancia, valamint az Otthon Start program az átlagos bérletidíj-növekedési ütem lassulását hozta el, mivel előbbi jelenség bővítette a kínálatot, utóbbi viszont a keresletet csökkentette a kiadó lakások piacán.
Ennek eredményként ugyan sok helyen stagnáltak az albérleti díjak, azonban a közlés szerint óriási a különbség, ha a bérlemények állapotát is figyelembe vesszük. Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője szerint jobban tudták a bérbeadók emelni az átlagos állapotú lakások bérleti díjait, mint az új vagy újszerű lakásokét. A kevésbé jó állapotú, de olcsóbb lakásokra vélhetően nagyobb bérlői kereslet hárult, mint a valamivel jobb állapotú, de drágább lakások iránt.
Az átlagos állapotú lakások bérleti díja átlagosan 7 százalékkal emelkedett az egész országban, így Budapesten is.
A felújítottaké Budapesten 6, országosan 4 százalékkal lett drágább, míg az új vagy újszerű lakások átlagos bérleti díja a fővárosban mindössze 1 százalékkal lett magasabb, országosan pedig 1 százalékot csökkent.
Budapesten leginkább a IV. és a VI. kerületben drágultak az albérletek. A közlemény szerint előbbire magyarázat lehet a XIII. kerületi irodákhoz és a metróvonalhoz való közelség. Futó Péter szerint a VI. kerületben az új vagy újszerű lakások bérleti díja idén januárban, 352 ezer forintos átlaggal az V. kerületinél is drágább lett.
Úgy véli, szerinte az Airbnb-tiltás miatt hosszú távú bérbeadásra átállt tulajdonosok próbálják a lehető legtöbbet elérni a korábban magasabb hozam mellett üzemeltetett lakásokért.
A légnagyobb mértékben Szegeden emelkedtek a bérletidíjak a közepes állapotú lakásoknál: egy év alatt 23 százalékos drágulás volt mérhető. A közleményben azt írják, hogy bár az egyetem miatt a kereslet mindig is kiemelkedő volt a városban, az épülő BYD-gyár miatt viszont most megjelenhetett egy új keresleti kör is: a város peremére raktározási és alkatrészgyártó cégek települhetnek, amelyek mérnököket, technikusokat, betanított és szakmunkásokat vonzanak a városba.
Szintén átlag feletti az albérletek drágulása Székesfehérváron és Pécsen, miközben szinte stagnálás jellemzi Miskolcot, Győrt és Debrecent is. Utóbbi városban kell a stabil bérleti díjak ellenére is a legtöbbet fizetni a vidéki városok közül: állapottól függően 190 ezer és 270 ezer forint között mozognak a díjak, vagyis az ország második legnépesebb és második legdrágább nagyvárosában mintegy 10-20 százalékkal olcsóbb a lakásbérlés, mint Budapesten.
A zenga.hu azt írja, Szegeden és Győrben mintegy 180 ezer forinttal, Székesfehérváron 170 ezertől, Pécsen 160 ezertől, Miskolcon pedig 120 ezertől indul a közepes állapotú, kétszobások lakások bérleti díja.
Ilyet se láttunk még: nekik ingyenes az Otthon Start törlesztése
A 2026 januárjától életbe lépett adóváltozások érezhetően javítják azon kétgyermekes családok lakáshitel-felvételi lehetőségeit, akik az első otthonuk megvásárlását tervezik és az édesanya 40 év alatti. A money.hu számításai szerint egy ilyen mediánkeresetű, kétgyermekes család esetében a személyi jövedelemadó-mentesség és a megemelt családi adókedvezmény együttes hatása havi több mint 120 ezer forintos nettó jövedelem növekedést eredményezhet. Ez az összeg önmagában akár egy 25 millió forintos, fix kamatozású Otthon Start lakáshitel havi törlesztőrészletét is fedezheti.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.