BUX 132448.63 0,75 %
OTP 40560 -1,31 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Járványállóbb lehet az építőipar, mint várták

Az építőipar idei teljesítménye elérheti a 4000 milliárd forintot, amely elmarad ugyan a tavalyitól (4400 milliárd), és a 2018-as értéknek felel meg, de a lakásépítés így is húzóágazata maradt a gazdaságnak - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel a köztévén az MTI szerint.

2020. december 4. péntek, 09:12

Az év első felében az állam hasonló mértékű megrendeléseket adott az építőiparnak, mint tavaly, míg az önkormányzati megrendelések megfeleződtek - mondta el Koji László az interjúban.

A 2021-es családtámogatási intézkedésekről Koji László azt mondta, fontos, hogy a következő hat évre az új lakások áfatartalmát előre lehet kalkulálni, hiszen - a 2022 végéig építési engedéllyel rendelkező lakásoknál - egészen 2026-ig 5 százalékra mérséklődik az áfakulcs. A lakásfelújítási támogatások nagy előnyének nevezte a piac tisztulását, miután számlával kell igazolni az elvégzett munkákat.

A legutolsó negyedéves GDP-adatok alapján tavalyhoz képest az építőipar hozzáadott értéke 17,6 százalékal csökkent.

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet