BUX 131415.48 0,6 %
OTP 40290 0,98 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Közpénzből újul meg a palota

A Miniszterelnökség nyílt közbeszerzést írt ki a Budapest VIII. kerületében, a Reviczky utca 6. szám alatt lévő Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes átfogó-, állagmegóvó felújítására.

2017. július 7. péntek, 16:20

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyként kezeli a rekonstrukciót. A majdani üzemeltető (a Károli Gáspár Református Egyetem) birtokában van a Reviczky utca 4. szám alatti épület, amely szomszédos a közbeszerzésben érintett épülettel. A két épület első emeletén - a csatlakozó tűzfalakon - egy átjárást biztosító nyílást kell kialakítani.

A telek 2972 négyzetméteres, a hat szint nettó területe pedig 7721 négyzetméter. A nyertesnek 20 hónap alatt kell végeznie a felújítással. A Miniszterelnökség nem közölte, hogy mennyi a felújítás becsült költsége.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a műemlék épületek felújításárából, illetve rekonstrukciójából legalább nettó 7 milliárd forint árbevétele származott.

Az ajánlatok benyújtási határideje augusztus 11.

A Miniszterelnökség előbb felújíttatja a Józsefvárosban a Nemzeti Múzeum mögött elhelyezkedő Károlyi-Csekonics palotaegyüttest, majd azt a református egyház tulajdonába adja, ingyenesen, a reformáció 500. évfordulója tiszteletére. Az épületet a Károli Gáspár Református Egyetem használja majd.
Németh Géza
Németh Géza

Ez is érdekelhet