A hirdetmény március 13-án jelent meg, maga az árverés március 28-án kezdődik, a kikiáltási ár pedig csaknem 3 milliárd forint.
Az eladó az ingatlanokat és a követelést kizárólag egységes, oszthatatlan szolgáltatásként kívánja értékesíteni azzal, hogy az árverésen résztvevők jogosultak többen egy közös ajánlatot benyújtani az ingatlanokra és a követelésre, olvasható a hirdetményben, írja az mfor.hu.
Kapcsolódó
Tehát a kilenc lakás és a követelés csak csomagban vihető, de nem kell egyvalakinek egyszerre kilenc lakást megvenni, akár többen, összefogva is beadhatnak egy közös ajánlatot.
A kikiáltási árból már látszik, hogy nem akárhol fekszenek ezek a sberbankos lakások, hiszen a Diós árok 75. a XII. kerületi Istenhegyen található, amely szép és drága környék. Itt a négyzetméterárak 1,5-2 millió forint környékén mozognak. Társasházi lakásokról van szó: a 110 négyzetméteres ingatlanok mintegy 200 millió forintos becsértéken szerepelnek az árverési csomagban.
A hirdetmény azonban figyelmeztet, hogy a követelés megtérülése bizonytalan – ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy minimális az esély arra, hogy ebből valaha bárki pénzt lát. A követelés összege 3,5 milliárd forint, svájci frank alapon számolva, de 1,2 milliárd forintos becsértéken tartják nyilván.
A probléma, hogy egy 2005-ös kölcsönszerződésen alapul, amely már 2012-ben lejárt, az adós pedig egy felszámolás alatt álló ingatlanberuházó társaság. Ez a NYOLCHÁZ Ingatlankezelő Kft., amely Petrás Istvánhoz köthető, és amelynek felszámolása tavaly február óta tart.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Az élelmiszer ugyan drága, de Trump elvileg nem veszélyes a pénztárcánkra

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

Súlyos betegség sújtja a gyerekeket a Dunántúlon, a szülők sincsenek biztonságban

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

Vészhelyzetben a bérlők, több tízezer embert fenyeget kilakoltatás
