Az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai béketerv átdolgozott változatát kedden adják át Washingtonnak - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Londonban, ahol Nagy-Britannia, Németország és Franciaország vezetőivel tárgyalt.
Zelenszkij ukrán újságíróknak nyilatkozva elmondta,
az Egyesült Államok által kidolgozott béketerv 28 pontról 20 pontra rövidült és hangsúlyozta, hogy abból eltávolították "a nyíltan Ukrajna-ellenes álláspontokat".
Mindemellett újfent határozottan kizárta a területek átadását Oroszországnak. "A törvény szerint ehhez nincs jogunk – sem az ukrán törvények, sem az alkotmányunk, sem a nemzetközi jog szerint, ha őszinték vagyunk" – hangoztatta.
Moszkva ragaszkodik ahhoz, "hogy területeket engedjünk át, de mi nem akarunk semmit átengedni és ezért harcolunk" - közölte. Az Egyesült Államok megpróbál kompromisszumot elérni ebben a kérdésben, de továbbra is "komoly problémák vannak és még nem találtak kompromisszumot" - tette hozzá.
Zelenszkij bejelentette azt is, hogy kedden Olaszországba utazik, hogy találkozzon Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben