WTA feje, Steve Simon lemond vezérigazgatói szerepéről, de továbbra is ügyvezető elnök marad − közölte a női tenisz szövetség kedden, amikor bejelentette szervezeti átalakítását.

A Reuters cikkéből kiderül, hogy Simon nyolc éven át volt a női teniszezőket tömörítő szakszövetség elnöke és vezérigazgatója, de az utóbbi időben egyre többször került a játékosok tűzvonalába, nem utolsósorban amiatt a döntés miatt, hogy a szezonzáró világbajnokságot, a WTA Finals a mexikói Cancúnban, a szabadban rendezték meg, amikor az éppen a legesősebb időszak volt a régióban.

A női játékosok továbbá panaszkodtak arról, hogy

  • nem kapnak megfelelő szociális ellátást terhességük és szülésük után,
  • sok sérült nincstelenedik el, mert nincs rehabilitációs kompenzáció,
  • nem nőnek olyan tempóban a pénzdíjak, mint az egyéni kiadások
  • illetve azt is nehezményezték a hölgyek, hogy a WTA nem fordít elegendő pénzt a játékosokra ahhoz képest, hogy milyen bevételekkel rendelkezik.

A felülvizsgált struktúra innentől szétválasztja majd az elnöki és a vezérigazgatói szerepet, hogy a WTA küldetésére és céljaira nagyobb hangsúlyt fektethessenek − áll a WTA közleményében, hozzátéve, hogy az új vezérigazgató feladata a WTA működésének irányítása és bővítése lesz.

„Amint a vezérigazgatói pozíció betöltésre kerül, Simon veszi át az ügyvezető elnök szerepét” − közölte a szervezet. Hozzátették, hogy ebben a szerepkörben Simon az irányításra, a WTA sporton belüli stratégiai érdekeire, az integritási kérdésekre, valamint a WTA új piacainak és határainak fejlesztésére fog összpontosítani.

 

 

 

Elegük lett a női teniszezőknek, kőkemény pénzügyi reformot akarnak

Tetőfokára hágott a hangulat a WTA (a női teniszezőket tömörítő szakszövetség) vezetői és az élvonal legjobb női játékosai között a mexikói világbajnokságon. A női mezőny elitje már eddig is morcos volt a szövetség intézkedései miatt, de most úgy tűnik, fordulóponthoz érkezett két fél kapcsolata. Ha többre kíváncsi−−−>