Történelmi eredményt ért el az ország:
egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál
Kapcsolódó
– mondta a pénzügyminiszter szerdán, a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Varga Mihály kiemelte: ezzel Magyarország az első helyen áll uniós összehasonlításban, nálunk a legerősebb a családok szerepe az adósságfinanszírozásban.
Az ország stabilitása szempontjából stratégiai jelentőségű, hogy az államadósság csökkentése mellett annak szerkezetét is javítsák, a külföldiek arányát csökkentsék, a magyar családokét pedig növeljék - fejtette ki a pénzügyminiszter.
Ebben komoly előrelépést ért el a kormány az elmúlt 14 évben, a 2010-es 3 százalékról mára 20 százalék fölé emelkedett a lakosság részaránya az államadósságban, míg a külföldieké 65 százalékról 40 százalékra, a devizaadósság pedig 50 százalékról 30 százalék alá javult – ismertette. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a külföldi hitelezőknek kevesebb, a magyar embereknek több kamatot fizetnek.
Az állampapír a családoknak biztonságos, adómentes és magas hozamú befektetést nyújt, az államnak pedig stabil és kiszámítható finanszírozást jelent
– hangsúlyozta Varga Mihály.
Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein - hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot