Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter szerdán Hajdú Péternek adott interjút, ahol részletesen beszélt korábbi házasságáról. 

Magyar Péter posztjában semmit sem tagadott a volt felesége által ellene felhozott vádakból, miszerint nekilökte terhes feleségét egy ajtónak, sem azt, hogy egy veszekedés után késsel a kezében mászkált a lakásban. Ahogy azt sem, hogy bezárta feleségét egy szobába, ahonnan aztán az egyik fia szabadította ki.

Mint írta, „nem szerettem volna megnézni, mert lelkileg borzasztó nehéz megélni, amikor az ember volt szerelmét, gyermekei anyját aljas politikai lejáratásra használja fel a propaganda. Végül mégis megtettem és hol könnyeztem, hol összeszorult a szívem.” 

Azt írta a volt feleségével 18 éves kapcsolatuk alatt mondtak és írtak egymásnak szépeket és kevésbé szépeket is.

Soha nem ütöttem meg a gyermekeim anyját, ő viszont engem sokszor. Hol ököllel, hol lábbal. Volt, hogy tanúk előtt, volt hogy zárt ajtók mögött...Engem úgy neveltek, hogy a házastársi vitákat az ember nem teregeti ki a nyilvánosság előtt

– írta, majd hozzátette: „mindenki tudja, hogy az aljas rogáni propagandának a videóval az volt a célja, hogy az ügyet és a hazánkért való kiállásunkat lehúzza a bulvár mocsarába...” 

Posztja zárásaként áldott ünnepet kívánt, lelki megnyugvással és egy kis csenddel.

Varga Judit: A volt férjem folyamatosan a hangfelvétellel zsarolt

A volt miniszter szerint volt férje, Magyar Péter „nem az az ember, akinek a külvilág felé mutatja magát”.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.