Az Európai Bizottság felülvizsgált értelmező iránymutatásokat tett közzé a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára.
A brüsszeli közlemény emlékeztetett, az Európai Bizottság 2016 óta tesz közzé iránymutatásokat, hogy kezelje a nemzeti végrehajtó szervek, az utasok és az utasokat tömörítő egyesületek, valamint a repülési ágazat képviselői által felvetett leggyakoribb problémákat.
A hétfőn közzétett felülvizsgált iránymutatás elsősorban az Európai Unió Bírósága e témában 2016 óta hozott ítéleteit foglalja össze, és értelmező iránymutatásokat tartalmaz a fogyatékossággal élő és csökkent mozgásképességű légi utasok jogairól is.
Az iránymutatások szerint
az uniós szinten meghatározott utasjogokat a közlekedési szolgáltatóknak kell biztosítaniuk, és a nemzeti szerveknek kell érvényre juttatniuk. Ha az egyes országokban eltérő intézkedések érvényesülnek, az összezavarhatja az utasokat, probléma esetén nehézséget okoz nekik, hogy megtalálják, kitől, illetve melyik hatóságtól kérhetnek segítséget.
Az uniós bizottság hétfőn tett közzé egy Eurobarométer-felmérést, amely szerint az európaiak többsége továbbra sem érzi úgy, hogy elegendő információval rendelkezik az utasjogokról.
A felmérésben megkérdezettek:
- 33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ismeri a vasúti utazáshoz kapcsolódó utasjogokat.
- A légi közlekedés esetében ez az arány 27 százalék volt,
- és még ettől is elmaradt a hajózás 16 százalékkal.
A felmérésből az is kiderült, hogy a fogyatékossággal élő vagy csökkent mozgásképességű válaszadók 84 százaléka ismeri az utasjogait.
Unokáinkra már csak félelem és reszketés vár a reptereken
A világ légitársaságait tömörítő Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) jelentése szerint az idei rekord turista tömeg csak a kezdet, 2043-ra még nagyobb hordákban érkezhetnek az utazók.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek