A Magyar Közlöny új számában jelent meg a miniszterelnök határozata, amely szerint
egyetért a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló megállapodás létrehozásával.
Kapcsolódó
Orbán Viktor a határozatban felhatalmazza Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy:
- kezdjen tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás megújításáról;
- ő maga vagy általa kijelölt személy aláírhatja a szövegtervezeteket a tárgyalások után;
- jelölje ki a tárgyalódelegáció tagjait;
- a külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint az igazságügyi miniszterrel együtt terjessze a kormány elé a megállapodás szövegét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek kell kiadnia a megállapodáshoz szükséges meghatalmazási okiratot.
A nemzetgazdasági miniszter nemrégiben arról beszélt, hogy új aranykor köszönhet be Donald Trump elnöki beiktatásával, a magyar-amerikai kapcsolatok átrendeződnek. Mint mondta, Magyarországnak a Trump-kártyát ennél jobban is ki kell használnia, egyebek közt helyre kell állítani a kettős adóztatásról szóló megállapodást.
Tavaly január elsejétől a gyakorlatban is hatályon kívül helyezték az 1979-ben kötött magyar-amerikai kettős adóztatást kizáró egyezményt, miután azt a Biden-adminisztráció 2022-ben egyoldalúan felmondta.
A Hivatalos Értesítőből kiderül az is, hogy Nagy Márton kinevezte Katona Bencét, a Magyar Fejlesztési Bank elnökét a magyar-amerikai üzleti kapcsolatokért felelős miniszteri biztosnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben