Ukrajna teljes körű vizsgálatot folytat a július 6-án meghalt Sebestyén József halála ügyében - tudta meg a 444. A már zajló vizsgálatot a kijevi elnöki hivatalban koordinálják, és abban több nyomozószerv is részt vesz.
Erről Petei Judit, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megyei frakcióvezetője írt először a Facebook-oldalán, külön köszönetet mondva Zelenszkij ukrán elnöknek is a gyors reagálásért.
„Fontos, hogy az esetet a bűnüldöző szervek és az Ukrán Fegyveres Erők szárazföldi csapatainak parancsnoksága megfelelő módon kivizsgálja, hogy minden körülmény tisztázásra kerüljön. Mint az Ukrajna Állami Etnopolitikai és Lelkiismereti Szabadságügyi Szolgálata mellett működő Etnopolitikai Tanács tagja és a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, az ország vezetéséhez fordultam azzal a kéréssel, hogy Sebestyén Jòzsef halálának ügyét objektíven és elfogulatlanul vizsgálják ki”
- írta a posztjában, amit azzal folytatott, hogy információi szerint az ügy az államfő felügyelete alatt áll.
„Jelenleg a DBR (Állami Nyomozó Iroda) és a Kárpátaljai Megyei Rendőrfőkapitányság nyomozói vizsgálják az esetet, és a szükséges szakértői vizsgálatokat is elrendelték... Köszönetet mondok Ukrajna elnökének, Volodimir Zelenszkijnek és a bűnüldöző szerveknek a gyors reagálásért” - fogalmazott posztjában a politikus. A 444-nek nyilatkozva hozzátette:
„Ez egy komoly, mindenre kiterjedő vizsgálat, aminek úgy gondolom, hogy rövidesen eredménye is várható”.
Miként Orbán Viktor miniszterelnök kedden bejelentette, a magyar kormány kezdeményezte, hogy az Európai Unió azonnali hatállyal emberi jogi szankciós listára tegye „azokat az ukrán vezetőket, akik felelősek Sebestyén József magyar állampolgár haláláért”. Szerdán Szijjártó Péter Brüsszeltől három, az ukrán védelmi minisztérium, illetve a hadsereg vezetésében szolgáló ember felelősségre vonását követelte, „akik a kényszersorozásokat irányítják”.
Az ukrán külügy szerint ugyanakkor a magyar kormányzati narratíva nem felel meg a tényeknek, és állításuk szerint „Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel Sebestyén József halálát". Az ukrán hadsereg is határozottan tagadta, hogy férfit megverték, és visszautasították a kényszermozgósításra, rossz bánásmódra vagy az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat.