Továbbra sem látja esélyét Ukrajna gyors európai uniós csatlakozásának Friedrich Merz német kancellár, aki erről a kormánykoalíciós pártok vezetőségével folytatott szerdai tanácskozást követően beszélt a berlini hivatalában.
"A 2027. január 1-jei csatlakozás kizárt. Nem fog menni" - hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Minden olyan országnak, amely csatlakozni kíván az Európai Unióhoz, teljesítenie kell az úgynevezett koppenhágai kritériumokat, ez a folyamat pedig rendszerint éveket vesz igénybe.
Merz ugyanakkor kiemelte: fontos, hogy Ukrajnának meglegyen egy olyan perspektívája, amely egyengeti útját az európai integráció felé. Ez azonban egy hosszadalmas folyamat.
"Útban oda Ukrajnát lassan közelebb hozhatjuk az Európai Unióhoz. Ez mindig lehetséges, de egy ilyen gyors csatlakozás egyszerűen nem megy"
- tette hozzá.
Az ukrajnai háború lezárását szolgáló tárgyalásokra tekintettel jelenleg úgyis mások a prioritások - mondta. "Szoros kapcsolatban állunk az amerikai és ukrán delegációkkal. Közösen írtuk a dokumentumokat is és jó dolog az is, hogy most közvetlen tárgyalások folynak az orosz és az ukrán felek között. Ezeket a tárgyalásokat nagy támogatással és nagy reménységgel kísérjük, hogy azok minél hamarabb lezáruljanak" - emelte ki Merz. Mindemellett felhívta a figyelmet arra, hogy Németország nem közvetítő, hanem Ukrajna oldalán látja a helyét azon erőfeszítésekben, hogy véget vethessenek ennek a háborúnak.
Lars Klingbeil alkancellár kifejezetten méltatta Merz hozzájárulását a tárgyalásokhoz. "És azt egyértelműen ki kell mondanunk: Európa egy időre kiesett a tárgyalásokból, és részben a kancellárnak is köszönhető, hogy szoros kapcsolat alakult ki mind Ukrajna és az európaiak, mind pedig az amerikaiak és az európaiak között" - hangoztatta a szociáldemokrata politikus. Nagyon fontosnak nevezte azt is, hogy Németország ebben a folyamatban is támogatni tudta Ukrajnát.
Klingbeil mindemellett jelenleg nem tartja helyénvalónak a Németország, EU és Oroszország közötti közvetlen tárgyalásokat, ahogy azt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) berkeiből többen is követelik. "Hogy eljön-e és mikor az az idő, amikor az európai állam- és kormányfők (Vlagyimir) Putyin (orosz elnökkel) ismét közvetlenül fognak tárgyalni, azt akkor kell majd eldönteni. Jelenleg azonban nem látom itt ennek az idejét" - fűzte hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben