A tavaly végrehajtott tőkeemelés nyomán az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a jelenlegi szinten tudja folytatni Ukrajna támogatását – idézi a londoni pénzintézet elnökét az MTI. A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott bank e héten tartja éves közgyűlését Jerevánban. A konferencia szerdai nyitónapján felszólalva Odile Renaud-Basso EBRD-elnök a pénzintézet londoni székhelyének ismertetése szerint kijelentette: 

a tőkeemelés lehetővé tette, hogy a bank a háború időtartama alatt az eddigihez hasonló értékű finanszírozást nyújtson Ukrajnának, és elősegíti azt is, hogy az EBRD még sokkal több támogatást nyújthasson, amikor ismét béke lesz.

Az EBRD kormányzótanácsa decemberben hagyta jóvá a pénzintézet igazgatósága által az ukrajnai támogatási programok folytatására kért 4 milliárd eurós tőkeemelést. A december 31-én életbe lépett tőkeemelés nyomán a bank befizetett alaptőkéje 34 milliárd euróra emelkedett.

A szervezet igazgatótanácsa a bank tavaly májusi közgyűlésén jelezte először, hogy várhatóan tőkeemelést kér a 72 tagország, valamint az Európai Unió és az Európai Beruházási Bank (EIB) alkotta kormányzótanácstól annak érdekében, hogy a következő években az ukrajnai finanszírozások kockázatainak rendszerszintű megosztása – vagyis külső adományok és garanciavállalások bevonása – nélkül is folytathassa Ukrajna támogatását.

A tőkeemelés az EBRD számításai szerint lehetővé teszi, hogy a bank a háborús időszakban éves szinten hozzávetőleg 1,5 milliárd eurót, az újjáépítés megkezdése után évente 3 milliárd euróig terjedő finanszírozást nyújtson Ukrajnának.

Az EBRD – Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője – az orosz invázió kezdete után nem sokkal legalább 3 milliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022-2023-as időszakra, de az ukrán reálgazdaságnak folyósított támogatások értéke már tavaly októberben elérte ezt a kitűzött célt.

A bank idei közgyűlésének szerdai munkanapján Odile Renaud-Basso EBRD-elnök bejelentette, hogy azóta 

már a 4 milliárd eurót is meghaladta az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke.

Felidézte azt is, hogy az EBRD tavaly rekordösszegű, 13,1 milliárd euró értékű finanszírozást juttatott a tevékenységi területéhez tartozó összes gazdaságnak.

A kereskedelmi forrásokból bevont társfinanszírozásokkal együtt az EBRD 26,2 milliárd eurót mozgósított tavalyi befektetési programjaira – mondta a jereváni közgyűlésen a pénzintézet elnöke.