Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke csütörtökön megemelte vámtarifáit Kanadával szemben, kijelentette, hogy az Egyesült Államok a jövő hónapban 35 százalékos importvámot vet ki, más kereskedelmi partnerországokra pedig 15 vagy 20 százalékos általános vámot kíván bevezetni – írta meg a Reuters.
Trump közösségi média platformján közzétett egy levelet, amelyben azt üzente Mark Carney kanadai miniszterelnöknek, hogy az új adókulcs augusztus 1-jén lép hatályba, és emelkedni fog, ha Kanada válaszlépéseket tesz.
Csütörtök késő este az X-en közzétett bejegyzésében Carney azt nyilatkozta, hogy
A 35 százalékos vámemelés a jelenlegi 25 százalékhoz képest súlyos csapás Carney számára.
Trump levelében panaszkodott arra, hogy Kanadából áramlik a fentanil, valamint nem tetszik neki az sem, hogy az ország vámjellegű és nem vámjellegű kereskedelmi korlátozásai károsak az amerikai tejtermelőknek és másoknak. Azt mondta, hogy a kereskedelmi hiány veszélyt jelent az amerikai gazdaságra és nemzetbiztonságra.
Ha Kanada együttműködik velem a fentanil áramlásának megállításában, talán megfontoljuk a levél tartalmának módosítását – írta Trump.
Kanadai tisztviselők szerint elenyésző mennyiségű fentanil származik Kanadából, de intézkedéseket hoztak a határ megerősítésére.