A magyar utazók körében is kedvelt Tenerife északi részén lévő La Lagunában aktivisták határozatlan idejű éhségsztrájkot hirdettek csütörtökön, így tiltakoznak a tömegturizmus pusztító hatásai ellen.
A médiában megjelent videofelvételeken az aktivisták a tengerparti sétányon gyülekeznek és olyan plakátokat mutatnak, amelyeken „A turisták hazamennek” vagy az „Ez a mi országunk” feliratok szerepelnek. Vannak, akik zaklatják, meg is fenyegetik az érkező külföldieket – számol be az ausztriai oe24 portál.
Mint írják, Spanyolországban egyre sűrűbben vannak ilyen akciók és elterjedtek a turistaellenes falfirkák, látványosak a dühös állampolgárok tiltakozásai.
Fokozódik a turizmussal szembeni fóbia. Jelenleg a Kanári-szigeteken különösen feszült a helyzet, ahol a turizmus a GDP 35 százalékát adja és a munkavállalók mintegy 40 százalékát foglalkoztatja – hangzott el a Cadena Ser rádióban, ahol arról beszéltek, hogy Mallorcán és Barcelonában, illetve azokban a régiókban is lázadoznak a helyiek, ahol eddig békés volt a hangulat, például a galíciai Szent Jakab út mentén.
Elege van a lakosságnak a turisztikailag nagy forgalmú szigeteken, Fuerteventurán, Gran Canarián, Lanzarotén vagy La Palmán is, ahová főleg brit és német turisták látogatnak.
Minden idők legnagyobb tüntetésére készülnek
A spanyolországi üdülőparadicsomok lakosai a tömegturizmust okolják a környezetromlásért, a forgalmi torlódásokért, a lakáshiányért, a túlzsúfoltságért, az áremelkedésért és a vízhiányért, valamint az egészségügyi szektor és a hulladékkezelés túlterheléséért.
Emiatt kedden Madridban már tüntettek a parlament előtt, Tenerifén pedig csütörtökön kezdődtek a tiltakozások, míg április 20-ára több sziget részvételével nagy megmozdulásokat jelentettek be.
![Tiltakozás Tenerifén](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1712933764.jpg/900/)
A szervezők a régió történetének egyik legnagyobb tüntetését ígérik, amellyel többek között el akarják érni a szállodák és golfpályák építésének leállítását, a Baleár-szigeteken vagy Barcelonában régóta létező éjszakai tartózkodási adó kiterjesztését és a nyaralóapartmanok szigorúbb szabályozását.
Közölték: szükség van a gazdaság diverzifikálására az ipar és a mezőgazdaság nagyobb támogatásával, hogy többé ne függjenek annyira a turizmustól.
Szenved a természet Angela Merkel kedvenc üdülőhelyén
A magyarok és a nyugat-európai turisták top10 úti céljai közé tartozó Kanári-szigetek évekig hagyományosan csendes helynek számított. Az Afrika nyugati partjainál fekvő "örök tavasz” szigetét főként a túrázók, búvárok, szörfösök, golfozók, kerékpárosok, nyugdíjasok és a természet szerelmesei látogatták, például Angela Merkel volt német kancellár is rendszeresen utazott ide.
A helyzet viszont az elmúlt években megváltozott: a védett természeti paradicsomokban épült, hatalmas szállodakomplexumokkal egekbe szökött a látogatószám. Tavaly csaknem 14 millióan érkeztek külföldről a Kanári-szigetekre – bő 13 százalékkal többen, mint 2022-ben, a forgalom több mint 6 százalékkal haladta meg a járvány előtti szinteket.
Főként az utazókból élnek
A turizmus a spanyol gazdaság hajtóereje. Az ország statisztikai intézetének (INE) jelentése szerint idén februárban a külföldi turisták összkiadásai elérte a 6747 millió eurót, ami több mint 25 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagos napi költés 173 euró. Az előfoglalások alapján idén a fő küldőországok az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország, Franciaország, a skandináv országok és az USA lesznek a spanyolországi desztinációkban.A forgalom növekedése várhatóan idén is folytatódik, ám csak kevesen profitálnak a fellendülésből, amit az is mutat, hogy Spanyolország 17 autonóm közössége közül a Kanári-szigetek a második legszegényebb.
Közeledünk a társadalmi és ökológiai összeomláshoz, mert a vezetők nem veszik figyelembe a lakosság igényeit, mindent a turizmus szolgálatába állítanak, ami tönkreteszi a természeti értékeket – mondta egy aktivista a Vozpópuli portálnak. Hozzátette, hogy nő a szegénység, csökken az életminőség, minden eddiginél több hajléktalant látni az utcákon, emiatt egyre több fiatal elvándorol a szigetekről.
Túl sok a buliturista, de már sokan behúzzák a féket
Barcelonában és a Baleár-szigeteken is forrponthoz érkezett az elégedetlenség, ahol nem segítettek azok a korábbi intézkedések, amelyek olyan illemszabályokról szóltak, mint például az utcán való vizelésért járó 3 ezer eurós büntetés.
Egy helyi éttermes a Német Sajtóügynökségnek arról panaszkodott, hogy a sétányokon eluralkodott a buliturizmus, esténként kilométereken át ittas emberek veszik birtokba a szigetet.
Nincs könnyű helyzetben a regionális vezetés: miközben csitítanák a lakosság felháborodását, aggódnak a turisták által termelt bevételek miatt. Sajtóhírek szerint márpedig a helyiek elszántak és idén markáns változást követelnek, ennek érdekében már a határozott összefogástól sem riadnak vissza.
Az ellenséges hozzáállás a régió határain túlra is átterjedt – jelezte az Ashotel szállodaszövetség vezetője, Jorge Marichal, aki már több olyan aggódó telefonhívást kapott, amelyben a Tenerifére készülő turisták arról érdeklődtek, hogy biztonságos-e ellátogatni a szigetre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)