Az Ácson katódgyárat építő Bamo Technology Hungary Kft. felvette első helyi munkatársát, a vállalat terveit nem befolyásolják az aktuális piaci trendek, így az üzem a tervezett kapacitással épül meg – ezt közölte a nagyszabású beruházást végző kínai tulajdonú társaság szerdán.
Az akkumulátoripari cég tájékoztatása szerint az építkezésen bejárást tartott a helyi munkabizottság, amelynek tagja az ácsi polgármester, a jegyző, több képviselő, valamint a környező települések polgármesterei és a helyi civil szervezetek képviselői is.
Kapcsolódó
A bejáráson elmondottak szerint az üzem építése az ütemtervnek megfelelően halad, 2025 második felében indulhat meg a próbatermelés.
Az 520 milliárd forintból megvalósuló gigaberuházás 900 új munkahelyet teremt, a területen azonban lehetőség van egy második üzem felépítésére is.
A második ütem megvalósulása esetén a létesítményben a maximális kapacitással számolva évente 100 ezer tonna katódanyagot lehet majd gyártani, ez 200-300 ezer elektromos autóhoz elegendő.
Jelezték, az építkezés generálkivitelezője, a Market Építő Zrt. számos környékbeli cégnek ad munkát: együttműködnek 6-7 nagyobb és 25-30 kisebb helyi vállalkozással is.
Azt írták, a BAMO a világ legmodernebb gyártási technológiáját alkalmazva olyan partnereket szolgál majd ki, mint a Debrecenben gyárat építő BMW. A német cég képviselői rendszeresen meglátogatják az ácsi építkezést.
A vállalat képviselői arról tájékoztatták a munkabizottságot, hogy a létesítmény köré tervezett véderdő és védőnövényzet telepítéséről megkezdték a tárgyalásokat a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal. A fásítást várhatóan az építési terep rendezése után kezdik meg – áll az MTI idézte közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva

Még egy picit tartson ki, ha tankolni akarna

Orbán Viktor: folyamatosan dolgozunk a viharkárok mielőbbi helyreállításán

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Nincs vége, ma is újabb csapás jöhet az égből

Tolvajok csaptak le a Tour de France-on, bringa nélkül maradt a csapat
