„Ebből az következik, hogy a maradék 90-95 százalékon száraz gazdálkodást kell folytatnunk – viszont ezen területek vízgazdálkodását is lehet, sőt kell is javítani. Ezért nagyon fontos, hogy a beruházási pályázatok mellett a területalapú támogatások körében is
egyre több ösztönzi a termelőket a talajvédelemmel és a vízgazdálkodással kapcsolatos jó gyakorlatok alkalmazására. A klímaváltozás miatt csak ezzel együtt lehet életképes a termelés
– fogalmazott Juhász Anikó, az Agroinformnak adott interjújában a Kecskeméten megrendezett PREGA X-en.
Az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a PREGA konferencia és kiállítás fő témája, a precíziós gazdálkodás kapcsán arról is beszélt: a mostani fejlesztési időszak legnagyobb feladata, hogy akár technológia, akár tudás oldalon arra helyeződjön a hangsúly, hogy a digitális átállás jövedelmező is legyen a gazdáknak és meggyőződhessenek róla, hogy milyen fejlesztések érik meg számukra, melyek a jó gyakorlatok, amelyek már megismerhetők. Ebben segít a KAP Hálózat Innovációs és Digitalizációs Támogató Egysége, melyet a szaktárca háttérintézménye, az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) működtet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben