Spórolós ember már itthon is régen négyévszakos gumikra váltott, pláne ha nem napi száz kilométerekre használja az autóját. Nyilván nagy előny, hogy nem kell évente kétszer gumiszerelésre verni el a pénzt, a gumi mondhatni tervezett öregedése és a használat miatti kopása jelentős összhangba kerülhet kisebb futásteljesítmény esetén. Magyarán, amikor a gumis szól, hogy illendő lenne a 10 éves abroncsoknak érzékeny búcsút mondani, kellően kopott lesz a futófelület ahhoz, hogy meglegyen az érzés: a két pár gumi ledolgozta az árát. A tapasztalatok ráadásul azt mondják, hogy a négy évszakos gumik télen, nagyobb hóban is nagyjából megállják a helyüket. Ilyen nagyobb havazás pedig talán egyszer volt a mögöttünk hagyott télen. 

Persze, aki sokat megy, ráadásul nagyobb teljesítményű autóval, pláne ha hegyen lakik, optimális választás továbbra is a téli gumi – aminek már bőven elérkezett a cseréje. Érdemes vele foglalkozni: jobban kopik már ilyenkor, hangosabb, de még nagyobb gond, hogy sokkal rosszabbul teljesít a nem neki kitalált időjárási körülmények között. 

Ennek ellenére azért

elég sokan kibekkelik a nyarat a téli abroncsokkal, hiszen mi baj lehet, sehol nincs előírva, hogy nyáron csak nyárival lehet közlekedni.

Ez itthon valóban így van, ahogy (sajnos) télen sem kötelező a téli. A rendőr tehát nem büntethet meg, és a biztosításnál sem hátrány – legfeljebb előny lehet ha „mindig az évszaknak megfelelő abroncsot használ” rubrikát ikszeljük szerződéskötéskor, mert így némileg csökkenhet a biztosítás díja.

Tőlünk nyugatra azért szigorúbb a szabályozás: Ausztriában kötelező télen a téli, mondjuk az ottani domborzati viszonyokból kiindulva ezen nem is érdemes csodálkozni. Ami viszont meglepőbb, az az olasz KRESZ, ami néhány éve konkrétan előírja, hogy április 15-ig kötelező lecserélni a téli kereket. Az autósok persze arrafelé is elég feledékenyek, így egy hónap türelmi idő hagyva büntetnek csak a barázdált gumikért – akkor viszont keményen:

Aki nem szereli fel a nyári gumit, az 422 és 1695 euró közötti pénzbírságot kockáztat, valamint a forgalmi engedély esetleges visszavonását,

amit csak egy műszaki szemle után van lehetőség visszaszerezni - írja a motori.money.it.

Talán mondani sem kell, hogy gumicserekor érdemes az elérhető legjobb megoldást választani. Nyilván, senki nem állítja, hogy a hivatalos helyen forgalmazott abroncsok ne felenének meg az alapvető előírásoknak, ám a gumiabroncstesztek győztesei nem véletlenül magasodnak ki a mezőnyből. A lengyel AutoSwiat igyekezett a ismert német tesztek nyomdokaiba lépni: olyan nehezített körülmények között vizsgálták a gumikat, amivel a mindennapi használat során szembe kell nézniük. A legnépszerűbb, középkategóriás személygépkocsikra tervezett abroncsok esetében a végső értékeléseknél nemcsak a teljesítményt, hanem az ár/élettartam arányból adódóan az üzemeltetési költségeket is figyelembe vették, ahogy a gördülési ellenállást is, amely jelentős hatással van az üzemanyag-fogyasztásra.

Nyári gumiabroncs rangsor 2024 - ezek lettek a legjobb személygépkocsi abroncsok

A teszt során 55 modellt vizsgáltak, de 35 kapásból kiesett az elején: egyszerűen nem teljesítettek kielégítően a biztonság szempontjából leginkább fontos fékezési teszteken.

Sokan nem tudják, de a gumiabroncsok kiválasztásakor érdemes nemcsak a márkát és a modellt, hanem az adott abroncsmodell generációját is figyelembe venni: a Michelin Primacy 3 nem azonos a Primacy 4+ modellel, a Continental PremiumContact 7 pedig sokban különbözik az ötödik vagy hatodik generációjától. A forgalomban a régebbi változatok is rendre felbukkannak, amelyek persze ugyanúgy megbízhatóak, ám a teljesítményük általában jelentősen elmarad attól, amit a szóban forgó modellek legújabb változatai nyújtani tudnak.

Az egyik leginkább népszerű, 205/55 R16-os 91V méret sorrendje a következő:

  1. Michelin Primacy 4+ (tesztgyőztes)
  2. Continental PremiumContact 7
  3. Bridgestone Turanza 6
  4. Goodyear EfficientGrip Perform.  2
  5. Kumho Ecsta HS52
  6. Firestone Roadhawk
  7. Falken Ziex ZE310 Ecorun
  8. Hankook Ventus Prime 4
  9. Toyo Proxes Comfort
  10. Dunlop Sport BluResponse
  11. Fulda EcoControl HP2
  12. BF Goodrich Advantage
  13. Kleber Dynaxer HP4
  14. GT Radial FE 2
  15. Giti Tire GitiSynergy H2
  16. Pirelli Cinturato P7 (P7C2)
  17. Nexen N’Fera Primus
  18. Uniroyal RainSport 5
  19. Maxxis Premitra 5 HP5
  20. Vredestein Ultrac

Érdemes megjegyezni, hogy például  a 4. és az 5., a 7. 8. és 9. helyezett szinte hajszál pontosan hasonló eredményeket produkált, így érdemi különbség talán nincs is közöttük. A 16. helyezett viszont már csak kielégítő minősítést kapott, az utolsó pedig csak feltételesen ajánlott. 

A felsorolt abroncsok között persze igen komoly árkülönbségek lehetnek:

akinek nem szempont az ismert márka, az a tesztgyőztes hazai árának akár a feléért is bevásárolhat a szintén ajánlott, a teszten bizonyított gumik közül. Négy keréknél ez már 80 ezres tétel is lehet. 

Az manapság egyáltalán nem számít újdonságnak, hogy jó pár viszonylag ismeretlenebb ázsiai márka is bekerült a legjobbak közé, sokkal híresebb versenytársakat is maguk mögé utasítva. A gumiabroncs-iparban folyamatosan „fegyverkezési verseny” folyik, a már befutott gyártók igyekeznek megőrizni előnyüket a kevésbé ismert, de olcsóbb versenytársakkal szemben, míg az új szereplők mindenáron fel akarnak zárkózni – látható sikerrel. 

Habár a négyévszakos gumiabroncsok egyre népszerűbbek a buszok, kisteherautók és lakóautók használói körében – leginkább költségcsökkentési okokból. Ám ha ha a jármű nyáron is intenzív használatnak van kitéve – és miért nem lenne – a nyári gumi az optimális választás. A legtöbb négyévszakos abroncs ugyanis riasztó mértékben kopik, így a nagyon magas éves futásteljesítmény eleve kizárja ezt az opciót. 

Íme a 225/55 R17-es furgon-méretek rangsora:

  1. Bridgestone PotenzaSport 101 Y
  2. Continental PremiumContact 7 101 Y
  3. Hankook Ventus Prime 4 101 W
  4. Michelin Primacy 4+ 101 V
  5. Goodyear EfficientGrip Perfor. 2101 W
  6. Pirelli Cinturato P7 (P7C2) 101 Y
  7. Vredestein Ultrac 101 Y
  8. Falken Ziex ZE310 Ecorun 101 V
  9. Toyo Proxes Comfort 101 W
  10. Goodride Z-107 ZuperEco 101 W

 

Itt az első kettő holtversenyben az abszolút TOP, nincs is különbség köztük, a hetedik helyezett viszont már csak kielégítő értékelést kapott, az utolsó, pedig éppen csak befért a feltételesen ajánlott minősítéssel. 

Ennyibe fáj majd egy gumicsere, megjött az ajánlat

Mivel a gumiszervizek nem tudják lenyelni a téli rezsiszámlákat, garantáltan jobban zsebbe kell nyúlni a következő szervíznél. Ajánlatokat kértünk, mutatjuk a számokat >>>