Szlovénia a terrorizmus és az illegális migráció elleni küzdelem részeként fokozza Horvátországgal és Magyarországgal közös határán az ellenőrzését – közölte kedden a belügyminisztérium a legújabb szíriai fejleményekre hivatkozva. A tárca közleménye szerint Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter Matteo Piantedosi olasz és Davor Bozinovic horvát hivatali kollégájával tárgyalt.
Belgium, Görögország, Horvátország, Olaszország, Ausztria, Hollandia, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország is bejelentette, hogy felfüggesztette a területén beadott szíriai menedékkérelmek elbírálását. Ljubljana egyelőre nem jelezte, hogy követi a példát.
A határbiztonságról folytatott háromoldalú megbeszélésen a felek megállapodtak abban, hogy a csütörtöki uniós belügyminiszteri találkozón folytatják a tanácskozást.
Szlovénia tavaly október 21-én, azután állította vissza az ideiglenes határellenőrzést, hogy Olaszország ugyanilyen intézkedést jelentett be saját szlovén határszakaszán. Az intézkedést a két ország azóta többször meghosszabbította.
Látványosan omlott össze a rezsim, civil ruhába öltözve menekültek el a katonák
Senki sem számított rá: az Aszad-rezsim napok alatt összeomlott. Szíria jövője megjósolhatatlan. „Fontos, hogy elmarad-e a megtorlás, vagy pedig etnikai-felekezeti alapon új frontvonalak alakulnak ki” – hangsúlyozta az Economxnak a térség szakértője. Itt idézzük fel, mi is történt szombat óta Szíriában és milyen következményei lehetnek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak